Ha civilizáció alatt kulturális egységet értünk, az emberiség legmagasabb rendű csoportosulási formáját, amelynek a kultúra és a kulturális identitás áll a középpontjában, s amelyet olyan közös alkotó elemek határoznak meg, mint a nyelv, a történelem, a vallás, a szokások, az intézmények, s az, hogy a benne élők mindig azonosítják magukat vele, alighanem pontos definíciót sikerült találnunk. Ha pedig a mi időnk legnagyobb hatású civilizáció-kutatóit akarjuk megidézni, aligha tévedünk, amikor az Egyesült Államokban (Chicago, 1952) született, japán származású Francis Fukuyama és a napvilágot New Yorkban, 1927-ben meglátott Samuel P. Huntington neve jut eszünkbe. Amiért pedig ebben a sorrendben említettük a két neves civilizáció kutatót (és nem születési idejüknek megfelelően) annak oka az, hogy közülük a fiatalabb, azaz Fukuyama jelentkezett előbb korszakosnak nevezhető elméletével, s Huntington csak pár évvel később a maga, mindenképpen időt állóbb felfogásával.  Amint ismert, Fukuyama még 1992-ben jelentette meg nevezetes, „A történelem vége és az utolsó ember” című művét. Ebben annak a véleményének adott hangot, hogy a hidegháború megszűnése és a Szovjetunió, s a kommunista tábor felbomlását követően egypólusú, a Nyugat értékeire épülő világrend jön létre, melyben a liberális demokrácia viszi a prímet. Ezzel a történelemnek - szerinte - vége is, mert nincs tovább!

Mondhatnánk erre, hogy a könyv megjelenése óta eltelt csaknem három évtized alatt bebizonyosodott, hogy Fukuyama tévedett, a történelemnek koránt sincs vége, azaz elképzelései felett eljárt az idő. Sőt, ennek megállapításához még ennyi időre sem volt szükség! Mégpedig azért nem, mert  Fukuyama elképze-léseinek könyv formájában történt megjelenését követően négy évvel, már 1996-ban napvilágot látott Samuel P. Huntington ezt cáfoló, „A civilizációk összecsa -pása és az új világrend átalakulása” című munkája. Huntington vitába szállt a „történelem vége” koncepció megalkotójával rávilágítva, hogy a politikai ideológiák, - kommunizmus, liberalizmus, konzervatívizmus, - küzdelmének meg-szűnése után felerősödnek a kultúrák, vallások, civilizációk közötti konfliktusok.

Mégpedig azért, mert az un. hidegháború idején a két nagy ideológia (a demokratikus és kapitalista nyugat, meg a diktatórikus és kommunista kelet) küzdelme egyszerűen elfedte a vallási, kulturális, stb. ellentéteket. Ám a hidegháború megszűnésével ezek az ellentétek újra, immár felerősödve előjönnek, mégpedig az identitásválasztás elsődleges mozgató rugóivá válva.

Huntington nyolc civilizációt különböztetett meg egymástól. A kínai, a japán, a hindu, az iszlám, az ortodox, a nyugati, a latin amerikai és az afrikai civilizációkat. Szerinte többpólusú világ jön létre, melyben többféle civilizációk, vallások,kultúrák léteznek egymás mellett, s ezek egyike sem fogadja el valamelyikük felsőbbrendűségét. Így nem fogadják el azt sem, hogy a nyugati civilizáció kijelölje számukra a járható utat. Ellenkezőleg: mind a nyolc felsorolt civilizáció a saját értékei, kultúrája, vallása, stb. alapján kíván létezni, élni, fejlődni, gyarapodni. Éppen ezért e civilizációk egymás mellett élése korántsem harmonikus, hanem konfliktusokkal terhelt, s ezek időnként háborúvá válnak.

Huntington könyvének megjelenése óta eltelt két és fél évtized, s az ezen idő alatt történtek állításait igazolták. Úgy Afrikában, mint a Közel-Keleten, Közép-és Délkelet Ázsiában háborúk robbantak ki, amelyek okai az említett civilizációk, kultúrák, vallások közötti ellentétek voltak. (De nem is kell ilyen messzire menni. A hozzánk jóval közelebbi Bosznia-Hercegovina kiváló példája az elmondottaknak. Ez az ország a katolikus horvátok, az ortodox keresztény szerbek és a mohamedán bosnyákok révén három vallás találkozásának révén léteznek, és sodródtak háborúba. Ha közöttük a nyílt fegyveres harc befejeződött is, Bosznia-Hercegovinában az ellentétek közöttük egyáltalán nem szűntek meg.)                                            

Huntington arra is kitért, hogy mely civilizációk között alakulhat ki a legmélyebb és leggyakoribb ellentét. Válasza pedig az, - 1996-ban! - hogy az iszlám és a nyugati civilizáció, vagy másképpen fogalmazva az iszlamizmus és a  kereszténység között. Ennek okai között pedig a vallási, történelmi és demográfiai okokat jelölte meg. Szerinte az iszlám kialakulásától kezdve a „kard vallása” volt, a katonai erényeket becsülte leginkább. Mohamed maga is katona, hadvezér volt, s az iszlám tanok a hitetlenek elleni harc szükségességét hirdették. Az iszlám célja az egész világon uralkodóvá tenni Allah törvényeit, s ebben nincs meghátrálás, nincs kompromisszum! A hitetlenek elleni harc okai mindenekelőtt történelmiek és demográfiaiak. A Nyugat leigázta az iszlám civilizációt, s az első világháború után meghúzta az arab országok határait, Törökországot pedig felosztotta. Demográfiai ok pedig, hogy óriási méretekben megnövekedett az iszlám híveinek létszáma! Míg 1980- ban még csupán a világ népességének 18 %-a volt muzulmán, ez 2000-re 20 % fölé emelkedett (napjainkban pedig már 30 % körül mozog.) Huntington szerint ez az iszlám újjászületés korszaka! Márpedig, - szerinte! - az iszlám országok „képtelenek békében élni szomszé -daikkal.” Ezt számokkal is igazolja, megállapítva, hogy háromszor akkora az olyan civilizációk közötti konfliktusok száma, amelyekben muzulmánok is érintettek, mint az összes, nem muzulmánok közötti konfliktusokban. Az iszlám általános irányvonala a Nyugat, illetve keresztény ellenesség, másképpen: az iszlám a Nyugat globális riválisává vált!

S legyen ez bármilyen meglepő is, Huntington 1996-ban már a migráció problémáját is érzékelte, noha az a gyakorlatban csak két és fél évtizeddel később jelentkezett.

Ezt írta:

„A népesség nyomása a gazdasági stagnálással együtt elősegíti a muzulmánok Nyugatra és más, nem muzulmán országokba történő migrációját, s az érintett országokban a bevándorlás fontos és kényes kérdéssé válik.”

Mit gondolt, Huntington, mi lesz erre a megoldás?

„A kilencvenes években a nyugati - európai államok egyre kérlelhetetlenebbül utasították vissza a nem európai bevándorlókat. Számuk így minimálisra csökkent. De a cél az, hogy a kapukat előttük teljesen bezárjuk.”

Az írásban idáig érve azt mondhatjuk, hogy eddig tartott a történeti rész. Mert ami még itt és most következik, az már a máról szól.

Sajnos Huntington 2008. december 24-én Massachusetts államban, 81 évesen meghalt. Így mindazt, ami hét évvel a halála után, 2015-ben elkezdődött (és mind a mai napig tart,) jelesül az ázsiai és afrikai migránsok megállás nélküli, szüntelen beözönlése Európába, már nem kerülhetett bölcs elemzése alá.

…Most éppen 34 millió migráns Európába telepítéséről szólnak a hírek, akik részére az európaiaknak lakást, megélhetést, stb. kellene biztosítania. Mondjuk George Soros ösztönzése nyomán!

Hogy a dolgok hogyan fajultak el ennyire, az egy Huntington nagyságrendű tudós elemzését igényelné! Mi lelte az Európai Unió vezetőit? - tehető fel a kérdés. Hiszen a kilencvenes években,  lásd Huntington idézett sorait, - a nyugat-európai államok vezetői a nem európai bevándorlókat illetően még észnél voltak!

Miért következett be gondolkodásukban ez az óriási fordulat? Hiszen ma már, -

és egy jó ideje! - itt Európában a civilizációk keveredésében látják a megoldást.

Azt, hogy a migránsoknak eszük ágában sincs beilleszkedni ebbe az övéktől eltérő európai civilizációba, hogy sem a szokásokat, sem az itteni nyelveket, sem semmit nem hajlandók megtanulni, elfogadni, meg dolgozni sem, hanem eltartott parazitaként, időnként megölnek néhány, az övéktől eltérő civilizációjú európait, sőt, most már egyre gyakrabban keresztény fejeket is levágnak! Ítt Európában! (Talán hálából, a befogadásért?!) Mindez azonban a helyi, itteni vezetőket egy cseppet érdekli! Ők változatlanul, nagy elánnal támogatják a migránsok Európába özönlését! Nekik eszükbe sem jut az, ami a magyar vezetőknek igen, hogy a demográfiai katasztrófát elkerülendő, az állam támogassa a magyar családokat, a magyar gyermekek minél nagyobb számban történő születése elől az esetleges anyagi akadályokat elhárítva! Vajh a francia vezetőknek miért nem jut eszébe az, hogy a demográfiai csődöt nem ázsiai és afrikai jövevényekkel, meg az ő gyermekikkel pótolják, hanem a francia családok támogatásával, a francia gyermekek megszületésének anyagi támogatásával? És miért nem jut ugyanez eszébe a németeknek, a svédeknek, a hollandoknak, a belgáknak és sorolhatnánk tovább…

De most és itt, - legalább is egyelőre, - befejezem. De semmi esetre sem végleg!

                                                                       Dr. Polgárdy Géza

                                                  ny. jogász, közgazdász, szociológus, közíró