Mindent, mindent, mindent a Magyarságért!

Polgárdy Géza Blogja

Polgárdy Géza Blogja

Dr. Polgárdy Géza: David Pressman amerikai nagykövet figyelmébe

2023. január 12. - Polgárdy Géza

A Szent Korona Amerikából történt hazatérésének 45. évfordulója
alkalmából január 6-án, pénteken rendezett ünnepi megemlékezésen
David Pressman, az USA budapesti nagykövete is felszólalt. Sajnos e
beszéd a megemlékezésen túl aktuálpolitikai utalásokat is tartalma-
zott. Azért sajnos, mert amíg a Szent Korona 45 év előtti hazatérése
is, meg az ezen eseményre történő mostani megemlékezés is osztat-
lan örömünkre szolgált, Ptessman nagykövet ekkor elhangzott némely
aktuálpolitikai utalásai már korántsem arattak ilyen egyértelmű és
osztatlan tetszést.
Magyarország jelenlegi vezetői többször is hangsúlyozták az elmúlt
évtizedben, hogy nem nyugatbarát és nem kelet barát politikát foly-
tatnak, hanem politikájuk EGYÉRTELMŰEN MAGYARBARÁT. Ezt, -
véleményem szerint – mindenkinek tudomásul kell vennie, még a
világ vezető hatalmait Hazánkban képviselő diplomatáknak is. De
hogy ennél konkrétabban fogalmazzak, az Egyesült Államokat itt,
Budapesten képviselő nagykövetnek is el kell fogadnia, tudomásul kell
vennie, hogy országunk vezetői - a lakosság döntő többségének
egyetértésével – MAGYARBARÁT külpolitikát folytatnak.
Pressman nagykövet szerint ugyanis e viharos időkben el kell dönte-
nünk, hogy kik a barátaink. Putyin orosz elnök például Pressman
nagykövet szerint „egy maradvány a múltból.”
Mi, sokan az egyszerű, hétköznapi magyar állampolgárok közül
bizony jobban örültünk volna, ha a Szent Korona 45 év előtti
hazatérésének ünnepi megemlékezését senki sem köti össze aktu-
álpolitikai utalásokkal. Egyrészt azért, mert a magyar Szent Korona
hazatérése és Putyin orosz államelnök között képtelenek vagyunk

bármiféle összefüggést találni. Az orosz elnök személyének szóba
hozatala kapcsán méltán kérdezzük: hogyan került Pressman
nagykövet révén a csizma az asztalra? Másrészt Pressmann
nagykövet annak eldöntésére is felhívta a figyelmünket,-mint ha azt
mi nem tudnánk, - hogy e viharos időkben el kell dönteni tudnunk,
hogy kik a barátaink?
Ezzel kapcsolatosan ki kell jelentenünk, hogy mi, magyarok minél
több barátot és minél kevesebb ellenséget (utóbbiból lehetőleg
egyetlen egyet sem) kívánunk magunknak. Méghozzá úgy, hogy a
Szent Korona hazatérésének évfordulóján is a MAGYAR ÉRDEKEKÉRT
állunk ki, akár az évek többi napjain…
Mi nem akarunk a bíró szerepében tetszelegni, mi nem adunk igazat
egyes országok vezetőinek úgy, hogy más országok igazát
elvitatnánk. Mi, a MAGYAR ÉRDEKEKET szem előtt tartva, minden
más országgal igyekszünk „baráti” kapcsolatokat ápolni! Ha ez
Pressman amerikai nagykövetnek esetleg nem tetszik, hát őszintén
sajnáljuk. Mondhatnánk: sorry!
De meg kell nyugtatnunk Pressman nagykövetet: ez ezután is így lesz!

Dr. Polgárdy Géza: Meloni felajánlotta, hogy közvetít Moszkva és Kijev között

Georgia Meloni olasz miniszterelnök tegnap, december 29-én év végi sajtótájékoztatót tartott, melyen értékelte kormánya első kéthavi munkáját. Ekkor egyúttal bejelentette, hogy még február 24-e, az ukrajnai háború első évfordulója előtt Kijevbe utazna, hogy közvetítsen az oroszok és ukránok között a béke megállapodás létrejötte érdekében.

Meloni felajánlása jelentős esemény, noha ő maga is elismerte, hogy jelenleg nem észlelhető a harcoló felek részéről túlzottan nagy megegyezési szándék.

Mindez arra késztetett bennünket, hogy a lehető leg-egyszerűbb megfogalmazásban vázoljuk a harcoló felek álláspontjait, amelyeket figyelembe véve Meloninak a felek közötti kompromisszumra kellene törekednie.

Oroszország hajlandó lenne tárgyalni Ukrajnával a háború befejezéséről abban az esetben, ha Ukrajna tudomásul venné, hogy az orosz hadsereg által a jelen háborúban elfoglalt területek és a 2014-ben elfoglalt Krim félsziget is a továbbiakban Oroszország részét képezik.

Ukrajna szintén hajlandó lenne tárgyalni Oroszországgal egyetlen esetben: ha Oroszország visszavonná katonáit a most elfoglalt ukrajnai területekről és a Krím félszigettel együtt elismerné, hogy ezek a területek Ukrajna részei.(Az USA szerepéről most egy szót sem ejtünk, lehet, hogy helytelenül.)

Kétségtelen tény, hogy a kívülálló számára a felek ezen álláspontjai egész egyszerűen kibékíthetetlen módon ellentétesek, a kompromisszumnak még a leghalványabb jeleit is nélkülözik.

Mi, a magyarok döntő többsége osztjuk Orbán Viktor miniszterelnök álláspontját, aki minden alkalommal, amikor e háborút illetően kérdezik, kijelenti, hogy ez nem a mi háborúnk és nem is akarunk bele keveredni. Mi a békében vagyunk érdekeltek,  ez így volt eddig is, így van most is, és így lesz ezután is. Ezért Meloni és minden más, a háborúzó felek között megállapodásra törekvő politikus kezdeményezésének örülünk, hiszen a harcok itt dúlnak a szomszédunkban, s annak káros, negatív következményeit, mi sem nem tudjuk elkerül- ni. Azaz érdekeltek vagyunk a békében, noha annak ma még a leghalványabb jelét sem látjuk…

Dr. Polgárdy Géza: A NATO - tag államok nem mint NATO, nem mint katonai szövetség, hanem egyénileg támogatják Ukrajnát pénzzel és fegyverrel. Ha őszinték akarunk lenni: ez nem egy túlságosan nagy különbség.

Friss hír, hogy Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter másfél millióra szeretné növelni az orosz hadsereg létszámát. Ez békeidőben aligha lenne indokolt, de most éppen nem e békeidőket éljük. Az oroszok különleges műveletnek nevezik azt, hogy megunva az ukránok tömeg-gyilkos fellépéseit Ukrajna orosz nyelvű lakosai ellen, idén február 24-én katonailag támadták meg Ukrajnát. Ezen Ukrajna elleni katonai akciójuk miatt a legtöbb NATO ország az oroszokat agresszornak minősítették és hatalmas pénzügyi támogatásban részesítették az ukrán államot. Amelyet nem nevezhetünk kölcsönnek, mert ezt az ukránok ezer év alatt sem lennének képesek visszafizetni, még ha akarnák sem. De könnyű megjósolni. hogy kísérletet sem tesznek majd a visszafizetésre! Ez tehát úgy az USA, mint a többi NATO-tag ország részéről egyértelműen Ukrajnának nyújtott ajándék!

Stoltenberg NATO főtitkár mindeközben nem győzi ismételgetni, hogy a NATO, mint védelmi katonai szövetség nem kíván az oroszok-kal szemben katonailag fellépni!

Ez egy végtelenül tetszetős álláspont és megfogalmazás! Mert kérdezem: ha a NATO –tag országok külön-külön nyújtanak úgy vissza nem térülő EURO milliárdok révén anyagi támogatást Ukrajnának, és fegyverekkel, meg lőszerrel is agyon támogatják e velejéig sovén, idegengyűlölő államot, akkor mi teszi ezt alapvetően másnak, mintha a NATO mint szervezet lépne fel Ukrajna katonai támogatását illetően? A lényeget illetően nincs különbség a két eset között. Persze az oroszok, mint atomhatalom ellenében a NATO, mint szervezet nem kíván a nem NATO-tag Ukrajna mellett kiállni, mert ennek beláthatatlan következményei lehetnének. De miért is tenné? Hiszen itt van ez a mindenkinek megfelelő megoldás, amikor ugyan más nevet adnak a gyereknek, de attól az még gyerek marad.

Azt meg mindenki tudja, hogy ez az orosz-ukrán háború a lényeget illetően az USA és Oroszország között zajló háború Ukrajna területén.

Semmi esetre sem az USA területén, amint az első és a második világháború sem az USA területén zajlott!Mi, magyarok persze egy cseppet sem örülünk az egésznek noha MINDEDDIG SIKERÜLT TÁVOL MARADNUNK A FEGYVERES HARCOKTÓL! Amelyek itt zajlanak a köz-vetlen szomszédságunkban. S mivel az ukránok évek óta nem képesek a kárpátaljai, valaha 100-150 ezer főt kitevő kárpátaljai magyarsággal ember módjára viselkedni, hanem mint túszul ejtett

minoritást vegzálják, a magyar államvezetés cseppet sincs könnyű helyzetben. Már több, mint egymillió ukrán menekült jött át Magyar-országra, akiknek a humanitárius segélynyújtást nem mulasztottuk el.

Ám egyszer ennek a háborúnak, vagy különleges műveletnek is vége lesz. Mi pedig tétlenségre kárhoztatva várjuk a fejleményeket: hogyan viszonyulnak majd a hadakozást követően, a beálló béke idején az államalkotó ukránok az alaposan lecsökkent kárpátaljai magyarsággal?

 

Dr. Polgárdy Géza: Amiről az orosz-ukrán háború kapcsán ma még keveset beszélnek

Ma már sokan látják, hogy az EU (bal- és libsi többsége által vezérelt) célja korántsem a  hiányos magyarországi jogállamiság kijavítása, hanem a  nekünk járó pénzek mindenáron való visszatartása, s e visszatartást szolgálják a mondvacsinált „jogállamisági” kifogások, mint e pénzvisszatartás „jogcímei.”

Van azonban egy másik, számunkra hasonlóan kellemetlen és elfo-gadhatatlan jövőbeni esemény is, ugyancsak anyagi vonatkozású.

Ez pedig nem más, mint Ukrajna majdani újjá építése, ha majd befejeződött az orosz-ukrán háború. Mi, magyarok hiába hangoztatjuk e háború megindulása óta ÁLLANDÓAN, hogy mi a béke megrögzött hívei vagyunk, a harcoló feleknek minél előbb tűzszünetet, majd békét kell kötniük. Senki sem figyel ránk, szavaink pusztába kiáltott szavak!

Ám tudjuk, hogy a háborúk sem tartanak örökké, ennek az orosz-ukrán háborúnak is egyszer majd vége lesz! (Hogy mikor, az -sajnos!- ma még nem tudható.

Ám egyszer csak-csak vége lesz, mert örökké ez sem tarthat, amint az eddigi háborúk is véget értek egyszer. S amikor ez az általunk, magyarok által a háború megindulása óta várt és remélt esemény, vagyis a háború vége bekövetkezik, újabb kellemetlen és cseppet sem várt eseményre kerül majd sor! A lepusztult, tönkrement Ukrajnát ujjá kell építeni, s az az EU, amely a nem EU és nem NATO tag Ukrajnát folyamatosan pénzzel és fegyverekkel látja el, majd magára vállalja Ukrajna ujjá építését. Azokat a hatalmas összegeket, amelyekkel az EU tagállamai  eddig segfitették Ukrajnát, holt biztos, hogy Ukrajna soha nem fogja visszafizetni. Nem, mert ez a csillagászati összeg egész egyszerűen visszafizethetetlen. Na de a romjaira pusztult ország, Ukrajna a saját újjáépitésére is alkalmatlanná vált. Ezért lesz majd egy önként jelentkező – az Európai Unió! – amely átvállalja Ukrajna ujjá építését. Az EU mostani, háború alatti viselkedését elnézve, ez nem is lehet másként!

Azaz ma még az oroszok elleni, de az oroszokat alig zavaró, ellenben az EU országait nagyon is sújtó „szankciókkal” bajlódik az öngyilkos EU! Amikor pedig véget ér az orosz-ukrán háború, évtizedeken keresztül Ukrajna újjáépítése lesz a földrészünket, Európát eláruló

EU vezetők elsőszámú célja! Természetesen a szolidaritás jegyében!

Tehát Európa most hideg télre készülő, a fűtéssel nagyon is csínján bánni kényszerülő országai készüljetek! Ukrajnát ugyanis ti fogjátok ujjá építeni, noha erre ma még nem figyel a világ! Ma még a minden napi didergés, fagyoskodás köti le az európaiak figyelmét! Amely a  háború befejezése után is tart majd, hiszen ott lesz  legújabb feladat: Ukrajnát újjá építeni! Készüljetek!

Dr. Polgárdy Géza: Az EU Putyin- és Orbán-fóbiás

Nem kétséges, hogy az Európai Unió bizonyos szempontból

teljesen azonos a régi bolsevikokkal! A régi bolsik is, meg a mai EU is az általuk vallott nézetektől eltérő, másként gondol -kodókat legszívesebben kardélre hányná. Sem a régi bolsik, sem a mai EU nem képesek elfogadni, hogy az általuk vallott és orákulumnak vélt nézetektől E L T ÉR Ő nézetek is létezhetnek és ezek bizony nem ördögtől való nézetek!

El kell persze ismernünk, hogy a régi bolsevikok és a mai EU kényszerítő eszközei között lényeges különbségek találhatók.

Hiszen a régi bolsik az ő nézeteiktől eltérő nézeteket vallókat igyekeztek fizikailag is megsemmisíteni! E ponthoz érve eszünkbe jut az Andrássy út 60. meg Recsk és a gulágok, stb.

csupa-csupa olyan helyek, ahol a bolsevik gondolkozástól eltérő, másként gondolkodókra a fizikai megsemmisítés várt.

Azaz a régi bolsevikok ki akarták irtani a saját elképzeléseiktől eltérő másként gondolkodókat!

 

És akkor tessék! Itt vannak a régi bolsik mai utódai, ezek a galamb szelídségű mai elvtársak, akik sem deresre húzással, sem kiéheztetéssel, sem más goromba és vad eszközzel nem akarják ki kényszeríteni a saját nézeteiktől eltérő nézeteket vallókat nézeteik megváltoztatására.

Hanem mit tesznek? Olyan pénzeket tagadnak meg tőlük, amelyek ugyan járnak nekik, - de hát a fősodortól eltérő nézeteik miatt – nem kapják meg ezeket a pénzeket!Vagyis a bolsik fizikai megsemmisítés módszereitől eltérő, kifejezetten

szelíd módszerekkel kényszerítik ki a nézetek megváltoztatását.

Ami a régi bolsik és a mai ballibsik közös vonásait illeti, az az, hogy mindkettő F Ó B I Á S volt, illetve utóbbiak ma is azok.

A mai EU ballibsi képviselői Putyin.- illetve Orbán-fóbiások.

Képtelenek szabadulni attól a rögeszméjüktől, hogy úgy Putyin orosz elnök, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök ördög- től való nézeteket vallanak.

Pedig dehogy!

Csak hát utóbbiak (Putyin és Orbán) demokrácia felfogása alapjaiban tér el az EU ballibsi bürokratáinak demokrácia felfogásától. E ballibsi véleményformálók nem ismernek sem-miféle más nézetet, mint a sajátjaikat! Ha bárki ezektől eltér, az vagy náci, vagy fasiszta, esetleg egyszerre mindkettő.

Putyin és Orbán nézetei - szerintük, EU - libsik szerint -

szörnyűségesek! Ezen EU-bürokraták Putyin- és Orbán fóbiások,s mint ilyenek: GYŐGYITHATATLANOK! Sajnos az orvostudomány ma még képtelen volt olyan gyógymódokat, a gyógyszerkutatók meg olyan pirulákat kifejleszteni, amelyek alkalmazása esetén a rémlátomásoktól gyötört EU-libsik egyszer csak kijózanodnának, rájőve arra, hogy rémeket látó mivoltuk alapvető korrigálásra szorul. Nekünk meg,,fóbiák által nem gyötört többségnek el kell viselnünk e bezsongott fóbiások anyagi bosszúját.(De: legalább nem gyilkolnak!

Ha ennyivel – nem többel! – jobbak is a régi bolsiknál,

kétségtelenül nehezen elviselhetőek…

Dr. Polgárdy Géza: Kritikám Novák Katalinnak, vagyis kérem abbahagyni az oroszok kritizálását

Egyre újabb és újabb nyugtalanító  hírek érkeznek Novák Katalin államfő orosz-ukrán háborúval kapcsolatos, igen MEGGONDOLATLAN kijelentésit illetően. Most, hogy eleget tett Zelenszkij meghívásának és ellátogatott Kijevbe, csak olajat öntött a tűzre!

Novák Katalin államfő orosz-ukrán háborúval kapcsolatos kijelentései egyáltalán nem politikusra vallanak! Politikusnak ugyanis tisztában kell lennie nyilatkozatai következményeivel, egyáltalán nem nyilatkozgathat bele a vakvilágba! Novák Katalin megnyilatkozásai a tárgyban nagy csalódást okoztak sokunknak, mert  mi, egyszerű magyar állampolgárok korántsem vagfyunk eltelve sem Zelenszkij, sem az ukránok jelentős részének a magyarsághoz való viszonyulásától. Mi, - meglehetősen sok - magyar  állampolgár korántsem vagyunk annyira orosz ellenesek és ukrán barátok, mint Novák Katalin csőlátással meg vert államfő. Úgy tűnik, Novák Katalinhoz még nem jutottak el a kárpátaljai magyarokat vegzáló ukrán hatalom magyarellenes megnyilvánulásai! De  eljutottak, akkor annál rosszabb a helyzet Novák Katalin megnyilvánu- lásait illetően! A Novák Katalin nyilatkozataiban valóságos hősként megjelenő ukránok évek óta vegzálják az Ukrajna területén élő elcsatzolt nemzetrészeket, igy a kárpátaljai magyarságot is! Most nem sorolom fel az ukránok  magyar-ellenes  BŰNEIT, mert  azok egyrészt ismertek, másrészt az én hangom (soraim) messze nem  jutnak el olyan sokakhoz, mint Novák Katalin megnyilvánulásai.

Lényeg a lényeg, Novák Katalin csőlátással rendelkezik, és e csövön át csak és kizárólag az oroszok „bűnei” láthatóak, azok a bűnök pedig, amelyeket az ukránok követtek el hosszú évek óta a kárpátaljai magyarság ellen, valahogy nem látszanak Ez önmagában is nagy baj, arról nem is beszélve, hogy az oroszok árgus szemekkel figyelik a különböző népek vezetői nek az orosz-ukrán viszonylatban tett kijelentéseit! Vajh meg van-e Novák Katalin győződve arról, hogy egyértelműen ukrán párti, egyben egyértelműen orosz ellenes nyilatkozatai a Magyarországnak szánt orosz olaj és gáz szállítások további zavartalan küldését szolgálják? Ha igen, meggyőződése ez, akkor tévedésben van.

Kritikám Novák Katalinnak kétszeres! Egyrészt nem veszi figyelembe a háború kitörése előtti évek orosz ellenes, ukrán megnyilatkozásait, kizárólag az oroszok erre adott INDOKOLT VÁLASZÁT! Másrészt nem veszi figyelembe az ukránok magyar ellenességét, a kárpátaljai magyarok vegzálását. Végül, - és ez már mindennek a teteje, - nincs figyelemmel a munkácsi vár ormán magasodott bronz turul- madár szobor közelmúltban történt ledöntésére. Mindezekért többen is nem NOVÁK, hanem NAIV Katalin néven emlegetjük az új államfőt!

 

 

 

 

Dr. Polgárdy Géza: Balekok lennénk? Tényleg azt gondoljuk, hogy az EU majd pénzt ad nekünk?

Balekká válni a magánéletben sem nagy dicsőség, de a politikában meg egyenesen káros! Mindez annak kapcsán merült fel bennem, hogy úgy a lengyelek, mint mi magyarok azt gondoltuk, hogy amennyiben eleget teszünk az EU Bizottsága kifogásainak  és jogszabályainkat az ő elvárásaik szerint módo-sítjuk, hozzájuthatunk azokhoz az EU pénzekhez, amelyek JÁRNAK NEKÜNK, S AMELYEK KIFIZETÉSÉT NEM LEHET FELTÉTELEKHEZ KÖTNI! De ha már egyszer így alakult, ám legyen! S mi történt: mind a 17 (tizenhét!) velünk szemben támasztott feltételnek megfeleltünk, jogszabályainkat módosítottuk!

Mert mi kis naivak azt gondoltuk, hogy ez így megy! Az EU feltételeket támaszt (ha ez nincs is neki megengedve, azaz a pénzek KIFIZETÉSÉT NEM KÖTHETI FELTÉTELEKHEZ, MERT A SZÓBAN FORGÓ ÖSSZEGEK EGYSZERŰEN JÁRNAK NEKÜNK ÉS KLÉSZ) SZÓVAL AZ EU FELTÉTELEKET TÁMASZT, AZOKAT MI TELJESITJÜK ÉS ERRE FELVEHETJÜK A NEKÜNK JÁRÓ PÉNZEKET!

De nem ez történt!

 Hanem az, hogy miután mi teljesítettük az EU mind a 17 feltételét, azon nyomban támasztottak egy 18. feltételt is!

Így  most már világos,  mint a nap: az EU nem annyira a feltételek teljesítését nézi, hanem azt, HOGY MI MÓDON, MIRE HIVATKOZVA TAGADHATJA MEG A NEKÜNK JÁRÓ PÉNZEK KIFIZETÉSÉT.

Erre keresnek kifogásokat!

A menetrend a következő: az EU feltételeket támaszt, amelyeket mi teljesítünk, erre az EU újabb feltételeket támaszt, amelyeket mi ismét teljesítünk. Erre az EU újból feltételeket támaszt, merthogy a célja nem a támasztott feltételek teljesítése, hanem ez, hogy a nekünk járó pénzeket legyen indoka mire hivatkozva visszatartani.

Ezek után már csak egy kérdésre kell felelni: vajh mi magyarok balekok vagyunk-e vagy sem? Kérem, hogy a leírtak alapján mindenki alkosson saját véleményt…

Dr. Polgárdy Géza: Azonnal abbahagyni az ukrán menekültek magyarországi befogadását!

Értem én, hogyne érteném! Az afrikai és ázsiai migránsokat nem fogadjuk be, mert ideérkezésük több biztonságos országon át haladva történik meg nálunk! Másképpen fogalmazva: nem Magyarország az első biztonságos ország ideérkezésük során, hanem a többedik. Márpedig a befogadás az első biztonságos ország kötelessége.

Ukrajna, az ukrán menekültek esetében teljesen más a helyzet: ők ha nyugat felé menekülnek, akkor Magyarország az első biztonságos ország, amely ennek kapcsán köteles is befogadni őket! Eleget is teszünk ennek a kötelességünknek! Akik hozzánk érkeznek dönthetnek. Vagy itt maradnak és akkor a magyar hatóságok ideiglenes tartózkodási engedélyt állítanak ki számukra, vagy tovább utaznak más országok felé. Ami tény: Magyarország ezer évesnél régebbi története során még soha nem fordult elő, hogy mennyiségében és értékében ilyen hatalmas humanitárius segítségben részesítettünk volna menekülteket! Úgy az Ukrajnába (nem csupán a magyarok által is lakott Kárpátaljára, hanem Ukrajna távolabbi részeire is) hatalmas értékben és mennyiségben szállítottunk és szállítunk élelmiszert, tisztálkodási cikkeket, stb. Szinte mindent, amire a háborúban álló ukrán embereknek szükségük van. Tehát különbséget teszünk az Afrikából és Ázsiából több biztonságos országon is keresztül vándorolva hozzánk érkező migránsok és a határunk túlsó oldaláról közvetlenül hozzánk, mint számukra első biztonságos országba érkezők között! Mondom: értem én ezt, persze, hogy értem! Azt már kevésbé értettem eddig is, meg most is, hogy az ukránok m e g é r d e m l i k –e éppen tőlünk, magyaroktól ezt a nagyfokú segíteni akarást és segítséget? Miért merülhet fel ez a kérdés?  Azért, mert a kárpátaljai magyarok éppen úgy állandó vegzálásnak vannak kitéve ukrán részről, mint más, Ukrajnában élő nemzettöredékek. Nyelvtörvény, iskolai tanulmányok akadályozása magyar nyelven, Petőfi Sándor ungvári szobrának sorozatos megcson kitása, kardjának módszeres és rendszeres letörése a vereckei honfoglalási emlékmű sorozatos megbecstelenítése, stb

…És most itt a legújabb fejlemény, a munkácsi várban volt turul madár lefűrészelése és eltávolítása, mely pár napja történt. Tegyük hozzá: a csehek egyszer már eltávolították a munkácsi turult, amikor Kárpátalján éppen ők voltak az urak. Az USA-ban élő, munkácsi származású Pákh Tibor és családja anyagi támogatásával került vissza az újraöntött szobor 2008-ban. A munkácsi helyhatóság engedélyével!

 Most pedig, - pár napja, - Andrij Bologa munkácsi polgármester utasítására ezt a második turult is ledöntötték.  Október 25-én szerdán pedig a ledöntött turul helyén felavatták az ukrán nemzeti címert, a trizubot.  Vajh miért kellett a trizubnak így helyet csinálni? Nem fért volna el a két jelkép egymás mellett a munkácsi várban?

De igen, elfért volna. Ám a sovén gyűlölködés ezt nem tette lehetővé. A vereckei emlékmű meggyalázóit, a KMKSZ épületének felgyújtóit, Petőfi szobrainak megrongálóit, azaz az ukrán soviniszták nem viselték el a magyarság bronzba öntött jelképét.

Kész, ezzel betelt a pohár! Tőlünk, magyaroktól nem várható el ugyanis az, hogy a minket gyűlölő soviniszta ukránokat tejben,vajban fürösztve szeretgessük, miután ők úgy viszonyulnak hozzánk, ahogy.

Lehet, hogy ez így túl kemény válasznak tűnik, de nem az! Vagyis azonnal tessék  abbahagyni az ukrán menekültek magyarországi befogadását! Tessék lezárni a határátkelőket, és beszüntetni az ukránok ajnározását! Természetesen nem minden ukrán soviniszta és magyar gyűlölő, de akkor tessék, szólaljanak fel és akadályozzák meg a magyarellenes tetteket!

Dr. Polgárdy Géza: Október 23-án államfő választás Szlovéniában

A szlovén alkotmány szerint egy személy csak kétszer töltheti be a köztársasági elnöki posztot. Ezért a jelenleg hivatalban lévő, második ciklusát töltő Borut Pahor (második mandátuma idén december 22-én jár le) nem indulhat az októberi elnökválasztáson.

Urska Klakocar Zupancic szlovén házelnök október 23-ra írta ki a szlovén elnökválasztást,(november20-ra pedig az önkormányzati választást.)

Az elnökjelöltek augusztus 22-től gyűjtik a támogatói aláírásokat, a hivatalos kampány pedig szeptember 22. és október 20 között zajlik. Az alkotmány szerint a köztársasági elnököt, - aki az állam feje és a hadsereg főparancsnoka, - közvetlenül, általános és titkos szavazással választják, öt évre az állampolgárok.

Az említett első forduló akkor eredményes, ha valamelyik jelölt megszerzi a leadott érvényes szavazatok több mint felét. Amennyiben ez nem történik meg, akkor második forduló kiírására kerül sor, s ezen az első fordulóban  legjobban szerepelt két jelölt vesz részt, várható- an 21 nappal később, november 13-án. Az új elnök december 23-án, egy nappal azután teszi le az esküt, hogy a hivatalban lévő elnök mandátuma lejár,

Szlovénia 1991-es függetlenné válása óta ez lesz a hetedik elnök vá- lasztás. Pohut Pahor előtt Milan Kucan volt az egyetlen elnök, akit kétszer választottak meg.

Dr. Polgárdy Géza: A szeptember 25-i előrehozott olaszországi választások elé

 

Olaszországban elképzelhetetlen az, ami nálunk, Magyarországon megtörtént, azaz hogy négy egymást követő parlamenti választáson is, összességében évtizednél hosszabb ideig ugyanaz a pártkoalíció (Fidesz-KDNP) nyerjen és alakítson kormányt. A Giuseppe Conte vezette nem túl hosszú életű kormányt a Mario Draghi vezette még rövidebb életű egység kormány követte, változó párt összetételű támogatottsággal. Ám idén júliusban a Salvini vezette Liga, a Berlusconi vezette Hajrá Olaszország és az Öt Csillag Mozgalom is megvonta bizalmát a Draghi vezette egységkormánytól. Így aztán annak ellenére, hogy a baloldali pártok továbbra is támogatták Draghit,  ez nem bizonyult elégségesnek. Szeptember 25-re ezért előrehozott parlamenti választásokat írtak ki.

A pár nap múlva megvalósuló választások eredményét illetően az elő-re jelzések egyértelműen a jobboldal előretörését és Giorgia Meloni miniszterelnökségét valószínűsítik. A felmérések szerint a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek jelenleg 24 %-os támogatottsággal bír, míg a Liga 14 %-ot, a Hajrá Olaszország pedig 8 % -ot mondhat a magáénak. Noha ez még mindig csak 46 % ha összeadjuk, de alighanem támogatni fogja Meloni, az első olasz női miniszterelnök kormányát a Mérsékeltek nevű kisebb centrista csoport is. Ha egyetlen szóval szeretnénk jellemezni  a várható jobboldali tömörülés pártjait, akkor az Olasz Testvérek patrióta, a Liga bevándorlás ellenes, míg a Hajrá Olaszország konzervatív párt.

Mivel  az előzetes felmérések szinte kivétel nélkül a jobboldali fordulatot valószínűsítik Olaszországban, úgy a baloldali helyi, mint a liberális nemzetközi elemzések előzetesen „katasztrófának” minősítik a várható eredményt.

Ha pedig valóban a jelzett eredmény válik valósággá, az számunkra, magyar patrióták számára a legnagyobb öröm lesz. Ugyanis Melonit és Orbán Viktort a csaknem teljes nézetazonosság jellemzi.

süti beállítások módosítása