Ha arra a tiltott cselekedetre vetemednénk, hogy a világ dolgait a háttérből irányító, ám önmagát illetően még a merő létezését is váltig tagadó valamiről szóljunk, akkor ennek a valaminek a megnevezésére nem lenne elkerülhető Bogár László immár klasszikussá „nemesedett” meghatározása: „nem létező háttérhatalom.”

Szóval „nem létező háttérhatalom!

Ez ugye egy önellentmondás! Mert valami vagy létezik, vagy nem, de a nem létező valami az bizony meghaladja az emberi agy befogadóképességét! Első nekifutásra mondhatnánk akár azt is, hogy ez agy circulus vitiosus! De nem! Hanem éppen hogy egy zseniális megfogalmazása az önmaga létezését tagadó, mégis létező valaminek!

Nos, ez a nem létező (mert önmaga létezését is tagadó) valami határozhatta el és tűzhette ki végső céljául Európa fehérbőrű őslakosságának kipusztítását! Egyben ezzel egy időben lecserélését afrikai és ázsiai, kétségtelenül nehéz sorsú, ám kulturálatlan, tehetetlen, mihaszna, mert semmire sem jó, mondhatnánk „primitív” népességével. Illetve párdon! Már most pontosítani szükséges, mert e jöttment népesség ugyan valóban semmire sem jó és tudatlan, bárdolatlan, mihasznasága egyértelmű, - valamit azért mégiscsak tudnak: szeretkezni és ez által szaporodni! Szaporodni és szaporodni! Embergyár országaikban így irgalmatlan népfelesleget előállítani, aminek a felnevelését és eltartását illetően már megáll a tudományuk!

Mindezt a népességcserét a „nem létező háttérhatalom” nem úgy gondolta megvalósítani, hogy önmagát leleplezve, kilép a háttérből, és nyíltan, mellből szemben kijelenti:

„Elegem van belőletek, európai fehér emberekből! Ugyan ti tettétek a Föld legsikeresebb kontinensévé a vén Európát, de a ti időtök lejárt! Olyanok lettetek, mint a túlérett gyümölcs a fa ágán, amelyik idei-óráig ugyan még tartja magát, de aztán lepottyan a földre, s mert belül már régóta rohad, valósággal szétrobban! Ti, európai fehér emberek immár nem hogy a szaporodásra, de önmagatok reprodukálására is képtelenek vagytok! Elöregedtetek, s immár önmagatok is a lassú kipusztulás felé haladtok! Nos, puhányok, mi majd felgyorsítjuk ezt a ti megsemmisüléseteket eredményező folyamatot!”

S a „nem létező háttérhatalom” valóban nem lépett ki a nyilvánosság elé, nem leplezte le önmagát, - dehogy! Hanem előtérbe tolt egy vénembert, jelesül George Sorost: azok a fehér emberek, akik a titkolt folyamatokat mégis felismernék: utálják, gyűlöljék ezt a fonnyadt véglényt, Sorost!

Az európai fehér ember lecserélése az említett afrikai és ázsiai semmirekellőkre, két egymást erősítő folyamat révén valósul meg a gyakorlatban. Egyrészt a vén kontinensre, Európára zúdítják a kimeríthetetlen utánpótlással rendelkező, több száz, vagy ezer millió élőlényt számláló afrikai és ázsiai nincsteleneket, az un. migránsokat! Másrészt, - ezzel egy időben! - mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szaporodásra már amúgy is képtelen, enervált, puhány, önmagukat túlélt, önmagukért kiállni, harcolni képtelen fehér emberek számát a lehető legnagyobb mértékben csökkentsék, kihalásukat, kipusztulásukat elősegítsék! Amíg tehát egyfelől az Európába özönlő afrikaiak és ázsiaiak száma a bevándorlás, beözönlés, migráció révén egyre nő, a fehérek száma pedig egyre csökken, egyszer csak elérkezik a „nem létező háttérhatalom” által sóvárogva várt eredmény: Európa fehér népessége kipusztul, a helyére pedig szaporodásra alkalmas, és általuk jól irányítható - mert primitív - lakosság, embertömeg kerül!

Egy rövid írás keretei között nem lehetséges mindenre, kivétel nélkül kitérni! Mégis, említsünk meg néhányat a „nem létező háttérhatalom” által nagyon erősen támogatott módszerek közül, amelyek arra hivatottak, hogy az amúgy is, önmagától is a kipusztulás felé rohanó fehér népesség önfelszámolására még jó alaposan rá is erősítsenek!

TEHÁT A CÉL: EURÓPÁBAN LEGYEN MINDENÁRON MINÉL KEVESEBB FEHÉR EMBER, SZÜLESSEN MINÉL KEVESEBB FEHÉR GYERMEK, NE LEGYENEK FEHÉR UTÓDOK!

Első helyen a kábítószerezés népszerűsítését kell említenünk! Talán ez volt az első, fehér embert pusztító „találmány!” E téren arra kell törekedni, hogy a kábítószer-ellenes harc legyen minél inkább eredménytelen! Fogyasszák csak a fehér fiatalok, lehetőleg a minél ártalmasabb drogokat, aztán dögöljenek is meg, legyen csak minél kevesebb fehér ember!

Ennél fiatalabb, újabb találmány a homoszexualitás egészen hihetetlen mértékű, túlzásba vitt népszerűsítése! (Ne essünk tévedésbe: e „jelenség” mindig is volt! No, de nem kapott ekkora reklámot, nem hirdették, nem támogatták úton-útfélen!) Sikerült a „nem létező háttérhatalom” ügynökei révén az európai élet mindennapjainak élő - már-már nélkülözhetetlen -, eleven részévé tenni ezt az abnormális viselkedési formát!

Erőnek erejével és minden áron népszerűsítik, megkedveltetik, sőt idealizálják az azonos neműek közötti nemi vonzalmat! Csak körül kell néznünk, s mindenütt, mindenütt, mindenütt és mindenkor tobzódnak a szivárványos színek! Miért is? Mert akik az azonos neműeket kedvelik, azoknak nem lesznek utódaik! És ez a lényeg, ez a cél: ne legyenek a fehér embernek utódai, ha csak lehetséges, minél több fehér embert rá kell hát venni, hogy legyen homokos! Pusztuljon a fehér ember!

Ezzel a homoszexualitással együtt, erősíteni, támogatni kell a pedofíliát is! A pedofil felnőttek által „kezelésbe” vett fehérbőrű kiskorúak - reményeik szerint - ferde hajlamú, a saját nemükhöz vonzódó, abnormális felnőttekké lesznek, akik nem az utódok létrehozására, hanem más azonos neműekkel való örömködésre koncentrálnak majd. Remek! Így, e módon is csökken a fehér emberek száma!

Nagyon erősen támogatni, népszerűsíteni kell továbbá a fehér nők, asszonyok körében az abortuszt! A hiúságukra kell hajtani: hajtogatni kell a nők előtt: a te testedről te döntesz és nem mások! Ugyanis ha mégis bekövetkezik ez a káros és mélységesen elítélendő állapot, hogy egy fehérbőrű nő teherbe esik és állapotos lesz: lehetőleg rá kell venni az abortuszra! Semmiképpen ne szülessenek fehérbőrű utódok!

A felsoroltakhoz képest meglehetősen új, de hatásos módszer, „nagyszerű” cél, a fehér ember kihalásának elősegítésére az un. genderelmélet! Ennek lényege a fehér ember nemi tudatának összezavarása, hiszen aki azt sem tudja magáról, hogy ő fiú-e vagy lány, az persze hogy nem érez magában készséget a szaporodásra! Mi hát a teendő? Össze kell zavarni az önkép nemi tudatát! A fiúk akarjanak lánykák lenni,és fordítva, a lányok pedig fiúk! Tessék, tessék, végtelen sorokban vessék magukat alá a fehér emberek nemátalakító műtéteknek! Ez azért is jó, mert az orvosi beavatkozás következtében nemet váltók körében rendkívül magas az öngyilkosok száma! Remek, valósággal tüneményes! Előre fehér emberek, rákapni a nemváltó műtétekre, aztán legyetek öngyilkosok! Hulljon a fehérbőrű ember, azaz hulljon a férgese, - mármint libernyákék szerint.

Afrika is, Ázsia is óriási népfelesleget „termel”. Hallott valaki arról, hogy a „nem létező háttérhatalom” népszerűsítené körükben a születésszabályozást?

Természetes, hogy még véletlenül sem! Nem estek a fejükre! A cél ugyanis - ismétlem -, az európai, önmaga reprodukálására amúgy is képtelen, puhány fehér emberének az önpusztítására mindenféle nemtelen eszközökkel ráerősíteni, az afrikai és ázsiai nincstelen milliókat pedig a kihaló félben lévő Európára, a migráció révén rázúdítani! Micsoda csodálatos terv, minő zseniális elképzelés!

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, közíró

A két világháború közötti Magyarország egyik leismertebb és legolvasottabb írója volt vitéz Somogyváry Gyula, írói nevén „Gyula diák.” Azért csak ekkor, e két évtized alatt, mert, - mint tudjuk, - a második világháborút követően kizökkentünk az idők normális futásából, megszakadt a megszokott magyar élet, s mert e torz időkben kificamodott minden, ami odáig működött, és szuperált, mint a karikacsapás, innentől eltorzultak a dolgok! Országunkra rátelepedett a kommunisták földre szállt paradicsoma, s ennek egyik jeleként megkezdődött a polgári világ íróinak „elsüllyesztése” meg címkézése. Miként az 1965-ben megjelent Magyar Irodalmi Lexikon róla szóló szócikkben, csak úgy záporoztak Gyula diákra is a „soviniszta” a „nacionalista” meg a „militarista” jelzők pöröly csapásai!

Pedig hát Gyula diák egyik sem volt, csak egy hazáját mélyen szerető ember. Az viszont igaz, hogy lelkébe kitörölhetetlen fájdalommal vésetett be a gyalázatos, az országunkat szerteszét trancsírozó trianoni békediktátum! S mert tehetséges és jó író volt, ez az életét meghatározó iszonyat is, remekművek megalkotására késztette. Mindez igaz, s utóbbiak elégnek is bizonyultak ahhoz, hogy úgy az internacionalista, mint az ezt követő időszak liberális kozmopolita tévtanainak ige hirdetői száműzzék Gyula diák könyveit az olvasók kezéből. Most viszont, már évtizedekkel a rendszerváltás után, amikor lassan-lassan visszazökkenünk a normalitás világába, - legalább is reményeink szerint, - Gyulai diák könyvei is újra és ismét eljutnak az olvasókhoz. Tehát immár nem feledkezhetünk meg róla!

De ki is volt ő, honnan jött, s mi az a minimum, amit tudni illik róla?

Freissberger Gyula néven, 1895. április 21-én, a Sopron megyei Füles, - ma Nikisch, Burgenland) községben született, magyar érzelmű, ám német nevű gazdász család tizenkettedik gyermekeként. Ahogy egyik novellájában írta ”horvát szavú és magyar szívű faluból” származott, mely Trianonnal került Ausztriához. Édesapja 1903-ban bekövetkezett halálát követően özvegye gyermekeivel együtt Budapestre költözött. Miután Gyula iskolát befejezte, rövid ideig újságíró volt. Ám kitört az első világháború, s ő önként jelentkezett a frontra.

A háborút az elejétől a végéig végigküzdő jövendő író harcolt az olasz és az orosz hadszíntéren is. A harcok szüneteiben pedig, - hódolva egy kevésbe katonás tevékenységnek, - verseket írt. Bajtársai ezért a kedvesen csipkelődő „Fűzfa” becenevet ragasztották rá. Világháborús élményeiről regénytrilógiát írt. Az első kötet 1933.ban jelent meg Virágzik a mandula címmel, melyet követett a Ne sárgulj fűzfa! és a sort az 1919-es évet felidéző És Mihály harcolt zárta.

A főhadnagyként leszerelő jövendő sikeres írót lelke legmélyéig felháborította a gyalázatos trianoni békediktátum, s ez idő tájt kizárólag olyan verseket írt, amelyek a nemzeti önvédelemre, nemzeti ellenállásra buzdítottak! A trianoni ország csonkolás feletti fájdalom hatja át az 1920-ban megjelent Gyújtogatás című első verseskötete minden költeményét! Még ugyanebben az évben az MTI-hez került, majd a Rádiónál lett a prózai műsorokért felelős szerkesztő. Később dramaturg, még később igazgató.

Mint tudjuk, a vitézzé avatás (egyik) feltétele a magyar hangzású vezetéknév volt. S mert Freissinger Gyulát 1929-ben vitézzé avatják, ekkor felveszi gyermekkora egyik kedves színterének nevét. (Eszmélésének 3-tól 9. évéig terjedő idejét Széchenyi Imre somogyvári uradalmán töltötte, mert hogy édesapja itt volt számtartó.)

A Rádióban a 20-as évek végétől rendszeresen ő mondta el a nagy népszerűségnek örvendő szilveszteri, vagy újévi beszédeket. Az 1935-ös év pedig két vonatkozásban is nevezetes az életében. Ekkor jelenik meg A Rajna ködbe vész című nagy sikerű, saját családja történetét feldolgozó regénye, továbbá a Rádió akkori vezetőjének, régi katona ismerősének, Kozma Miklósnak az unszolására ekkor vesz részt az országgyűlési képviselői választáson. Mi több, az akkori kormánypárt, a Magyar Élet Pártja színeiben meg is választják a csornai választókerület képviselőjének.(A következő ciklusra szólóan pedig 1939-ben megerősítik.)

Ezzel beleártotta magát a politikába, amelytől, - szerintünk, - jobblett volna, ha tartózkodik. Politikai szereplése ugyanis korántsem volt olyan sikeres, mint az írói.

Történelmi regényei viszont egyértelmű sikereket hoztak számára! Így a soproni történelmi eseményeket megörökítő A város, meg a sárkány, továbbá a trianoni békediktátumot követő, nyugat-magyarországi küzdelmeket felidéző És  mégis élünk. Talán még ezek sikerét is túlszárnyalták 1848 körül játszódó trilógiájának kötetei: A pirossapkás kislány, majd a Hadtest hű marad, végül a Katonacsillag.

Művei olvasmányosak, cselekményfűzésük fordulatos, a bennük felmutatott erkölcsi értékek vonzóak. S ez nem csupán regényeire, de a Nemzeti Színházban 1933-ban bemutatott színműveire (A kitagadottak és a Hűség címűekre) is vonatkozik. Hazafias költeményei ünnepségek és rendezvények műsorain gyakran szerepeltek, nem volt hát meglepő, hogy a Petőfi Társaság 1939-ben tagjai közé választotta.

Az első világháború harcedzett katonája 1938-ban ismét mundért öltött, s századosi rendfokozatban egészen 1944-ig szolgálatot teljesített a Vezérkari Főnökségen. Közben aktív részese a Felvidék (1938) és Erdély egy része (1940) anyaországhoz való visszacsatolásának. Irányításával szervezték meg ezt követően a kassai magyar rádió adásait, és Somogyváry írta meg az erdélyi bevonulás katona nótájaként ismertté vált Erdélyi induló-t.

E múlhatatlan érdemei mellett irreális politikai álmokat melengetett. Magyar-ország szükségszerűen németbarát( MERTHOGY NEM A HOLDON ÉLTÜNK, HANEM ITT, A NÉMET BIRODALOM KÖZVETLEN SZOMSZÉDSÁGÁBAN)  külpolitikájának idején, Somogyváry németellenes politikai nézeteket hangoztatott. Ennek következménye az lett, hogy az ország elkerülhetetlen német megszállását követően a mauthauseni munkatáborba szállították, s ott egy évig és egy hónapot raboskodott. Csupán 1945. május 5-én szabadult, teljesen lesoványodva. úgy csupán hálni járt belé a lélek. Időközben, (1945. február 17-én) 23 éves lányát, Máriát, kétórás munkára hívták be bizonyos „felszabadítók” amiből a málenkij robot - nak „becézett” szörnyűség lett. Persze Szibériában, ahol 2 óra helyett 11 évet kellett lehúznia!Huszonegy éves Gyula fia pedig szovjet hadifogságba esett, s csak két és fél évvel később térhetett haza!

Somogyváryt 1945 végén igazolták ugyan a Rádiónál, de azonnal tilalmi listára is került, írásai pedig nem jelenhettek meg és a rádió műsoraiban sem szerepelhetett. Indoklás, - most kérem figyelni:

„Bűnös, mert egy bűnös rendszert kiszolgált, hiszen Horthy ellenforradalomra és különítményekre alapított uralmának volt szellemi alátámasztója.”

A Magyar Központi Híradó Rt. igazoló bizottsága végül 693-as határozata értelmében négy évre eltiltották minden nyilvános szerepléstől. A Rádiónál állását felmondtak, a jogosnál kisebb nyugdíjjal pedig nyugdíjazták!

Aztán elérkezett az 1950-es év áprilisa, amikor még csekélyke nyugdíját is megvonták, majd november 5-én az ÁVÓ letartóztatta. Ennek indoka egy rendszerellenes vers volt, amelyről stílusa alapján azt gondolták, hogy ő írta.

Fő utca, Vác, majd Kistarcsa következett. Közben bebizonyosodott, hogy a kifogásoltt verset nem ő írta, mivel elfogták annak valódi szerzőjét. Somogyváryt azonban mégsem engedték szabadon.(Miért is? - teszem fel a kérdést most én. De nem válaszolom meg, mert erre nincs épeszű magyarázat.)

Feleségét és fiát 1951 júniusában minden esetre kitelepítették Dombrádra. Gondolom a biztonság kedvvért! Mert  az, hogy nekik voltak-e bűneik és ha voltak, akkor azok mik voltak?- erre soha nem derült fény. Az író a mauthauseni raboskodás után súlyos szívbeteg lett, s ez persze Kistarcsára is elkísérte. Ezért felhozták Budapestre, a Keleti pályaudvar közeli, Mosonyi utcai AVH felügyelte rabkórházba. Itt hunyt el, 58 évesen, 1953. február 12-én. Halála után két nappal, földi maradványait elkaparták a rákoskeresztúri temető, akkoriban megnyitott 301-es parcellájában. Hogy melyik sírba, - azt senki sem tudta. A temető nyilvántartásában sem szerepelt! Özvegye, Irma asszony azonban soha nem nyugodott bele, hogy még azt sem tudhatja: hol alussza örök álmát a férje!

Évtizedek hiábavaló reménykedése után, végre 1990-ben felcsillant a remény. Az 1956-os, bolsevikok által tömegesen kivégzettek exhumálását irányító orvos-szakértők betekinthettek végre a Gyűjtőfogház titkos halott nyilvántartó könyvébe. Ennek első oldalán, az 5-ös sorszám alatt Somogyváry Gyula neve szerepelt, s e szerint nyughelye: 6. sor 5. sírhely! A teljes bizonyosságra azonban még mindig várni kellett. Ennek ideje csak 1992. január 7-én jött el, amikor az Igazságügyi Orvosszakértői Intézetben az exhumálást követő azonosítási eljárás végeredményét dr. Susa Éva antropológus-biológus személyesen közölte az író unokájával, ifjú Somogyváry Gyulával. Azaz napra pontosan 39 évnek kellett eltelnie, hogy 1992. február 14-én végre sor kerülhessen vitéz Somogyváry Gyula immár emberhez méltó újratemetésére, az Új Köztemető 301-es parcellájában.

Ha pedig végigolvassuk e pár, „Gyula” diákra emlékező sort, okkal, joggal tehetjük fel magunknak a kérdést: végül is mi volt a bűne „Gyula” diáknak? Miért kellett ilyen rettenetes, ilyen golgotás, ilyen döbbenetes életutat meg-járnia?

Van válaszom rá!

A bűne az volt, hogy magyar volt! Méghozzá mélységesen magyar, s ez egy olyan „állapot” amit soha és semmikor nem lehetséges büntetlenül megélni! Mert megúszni kizárólag azt lehet, ha valaki magyar gyűlölő! Mert a magyar gyűlölőket, ezeket a torzszülötteket, ezeket a véglényeket még soha és senkinek nem sikerült megbüntetnie! Most, jelenleg sem sikerül! S noha e pár emlékező sor vitéz Somogyváry Gyuláról, a jelentős és nagy magyar íróról szólt, VAN MÁNAK SZÓLÓ ÜZENETE IS! Ám azt, hogy ez mi, remélem, hogy nem nekem kell kimondanom. Legyen elég annyi,  hogy jövőre jönnek a választások…

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus. Közíró.

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

(Első felvonás: Emmanuel Abayisenga ruandai migráns 2020.július 18-án felgyújtotta Nantes katedrálisát. Második felvonás: ugyanez a ruandai migráns most, 2021. augusztus 9-én meggyilkolta a neki hónapok óta szállást adó Olivier Maire atyát, katolikus papot.)

Mindannyian emlékezhetünk:2019. április 15-én lángba borult Párizs egyik jelképe, a Notre Dame tetőszerkezete. Az már ekkor tudható volt, hogy e franciaországi templomgyújtogatásnak lesz folytatása és nem is kellett sokáig várni. Mert 2020.július 18-án, szombaton reggel nyolc óra körül kigyulladt a nantes-i katedrális is. Hogy gyújtogatás történt, az nem lehetett vitás, hiszen mint Pierre Sennes nantes-i ügyész elmondta, a tűz egyszerre három helyen lobbant fel:  az orgonánál és a templomhajó jobb és baloldalán. Ilyen véletlenek pedig nincsenek! Egyszerre három helyen is tűzet „keletkeztetni” csakis és kizárólag előre megfontoltan, azaz szándékosan lehet. A nantes-i Szent Péter és Szent Pál székesegyház végül nem vált teljesen a tűz martalékául, mert a tűzoltók órákon át tartó megfeszített munkával ettől megmentették. Az épület szerkezete szerencsére nem sérült, de a székesegyház orgonája a tűzben elpusztult, és megsemmisültek a XV. századi üvegmozaik ablakok is.

A francia hercegek városának székesegyháza meglehetősen hosszú időn át épült. Az építkezés 1434-ben kezdődött és 457 éven keresztül tartott, mígnem 1891-ben végre kimondható volt, hogy elkészült. Aztán 1944 nyarán egy bombatámadás következtében súlyos sérüléseket szenvedett. De rendbe hozták. 1972-ben éppen felújításokat végeztek volna rajta, de tűz ütött ki, melyben megsemmisült a tetőzet. A restaurálás 13 évig tartott, következő átadása 1985-ben volt. Aztán telt-múlt az idő és 2015-ben ismét kigyulladt a katedrális! Hogy kitől, mitől, azt máig sem tudni. Ám szerencsére a lángokat megfékezték, majd az épületet rendbe hozták. Így érkezett el a tavaly nyári, júliusi szombat reggel, a mikor Nantes katedrálisa ismét lángba borult. A rendőrség gyanúsítottként kihallgatta azt az akkor 39 éves ruandai beván- dorlót, Emmanuel Abayisengát, aki önkéntesként dolgozott az egyház- megyénél, és akinek a feladata az volt, péntekenként este bezárja az épületet.

(Közbevetőleg említsük itt meg, hogy Francois Xavier Bellamy, a francia Republikánusok európai parlamenti delegációjának vezetője, a lángoló nantes-i székesegyházról készült képeket látva, azt szívszorítónak nevezte. A tűzoltókhoz fordulva pedig kijelentette, hogy „ A kezükben Franciaország lelkének egy darabja, ez a tűz emlékeztet arra, hogy az örökségünk mindenhol törékeny és veszélyeztetett.”)

A kihallgatás (meg a nyomozás, ha az is volt) nem járhatott sok eredménnyel, mert jószerivel nem történt semmi. Az ugyanis, hogy Abayisengát úgynevezett „igazságügyi megfigyelés” alá helyeztek, ha csak valamivel is, de bizony kevesebb a semminél. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ez egy porhintés! A hatóságok úgy csinálnak mintha, pedig dehogy. Az ég egy adta világon nem csinálnak semmit. Pusztába kiáltott szavaik egyes egyedül a közvélemény megnyugtatására szolgálnak, s csak arra jó, hogy az esetleges aggodalmas -kodók vitorlájából kifogja a szelet. Erre mondja a magyar azt, hogy „nesze semmi, fogd meg jól!”Ha kendőzetlenül őszinte szeretnék lenni, - és miért ne szeretnék?- akkor azt mondanám, hogy a franciák „igazságügyi megfigyelés” alá helyezés nevű intézményének egyetlen célja az, hogy a bűnözőknek biztosítsa a szabad mozgást a következő bűncselekmény elkövetéséig! Cinikusan hangzik? Sajnálom, de így igaz!

S hogy nem a levegőbe beszélek, hogy nem vaktában vagdalkozom, azt sajnos a tények beigazolták. Mert a fent, a cím alatt megfogalmazott első felvonást bizony követte a második felvonás!

Mert Gerald Darmanin francia belügyér most, 2021.augusztus 9-én kénytelen volt bejelenteni, hogy Franciaország nyugati részén, Vedée megyében meggyilkoltak egy római katolikus papot. A hatvanéves Olivier Maire atya holttestére Saint-Laurent-sur-Sevre-ben, egy missziós házban találtak rá.

S ha a nantes-i gyújtogatás a szokásos aktatologatás, kaki paszírozás, „nem csinálunk semmit, úgy is minek” jegyében nem is hozhatott semmi eredményt, most nem várt esemény történt! Emmanuel Abayisenga ugyanis elballagott a mortagne-sur-sevre-i csendőrségre, s mint a katolikus pap, mint az atya gyilkosa, feladta magát. Megölte a jótevőjét, aki hónapok óta szállást adott neki…

Most pedig kérem a tisztelt Olvasót, hogy kapaszkodjon meg, mert falrengető megfogalmazás következik. A hatóságok úgy nyilatkoztak, hogy gyanítják, miszerint ez a személy a gótikus katedrális gyújtogatója!

Szóval gyanítják!

Most, több mint egy évvel az esemény után, immár gyanítják!

És ez kérem nem vicc!

De hát édes jó Istenem! Miért nem kérdezik meg? Mármint a gyilkosság kapcsán önmagát feladó Abayísengát? Vagy lehet, hogy feltételezik: a sokkal súlyosabb emberölést önkéntesen beismerő Abayisenga körömszakadtáig tiltakozna a gyújtogatás vádja ellen?

• „Az atyát megöltem, azért is adtam fel magam! De az ehhez képest piti ügynek számító gyújtogatáshoz semmi közöm!”

                                                               +

A franciaországi állapotokról szóló többrészes, „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek” című sorozatomat természetesen folytatom. E mostani, „Franciaországi tragédia - két felvonásban”című írásom műsoron kívüli, csupán a most történt tragikus eseményre történő reagálás. Ki tudja miért, de írásom végére érve, valósággal ki akar belőlem törni egy kiáltás:

-Vive la France!

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, közíró

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Ha lassan, végtelenül lassan történik is, de talán agyszer még azt is megérjük, hogy mi magyarok végre visszakapjuk nemzeti történelmünket, a megmaradásunkért dolgozó igazi nagyjainkkal, meg a szobraikkal együtt! Azt például már megértük, hogy az egyik legnagyobb írónk, a komcsik által kiátkozott gróf Wass Albert egész alakos szobrot kapott! Igaz, nem kevés harc árán és nem is Budapesten, hanem Debrecenben, a Nagyerdőnél! Aztán azt is megértük már, hogy 2013. október 1-jén Budapesten, a Margitszigeten felavatták az ismét megépített Urmánczy - emlékpadot. S hogy miért kellett ismét felépíteni? Nos, azért, mert a második világháborút követően, az országunkra szakadt barbárság idején, mint oly sok más emlékművet (irredenta szobrokat, ország zászlókat, stb.) úgy az Urmánczy - emlékpadot is lerombolták! Márpedig a nagy nemzetpolitikus feltétlenül megérdemli, hogy ha már szobra nincs is Magyarországon, legalább egy emlékpadja legyen! Mégpedig ott, ahol a hitvány kezek eltávolította eredeti emlékpad állt: a Margitszigeten! Ott, ahol a jeles nagy magyar oly szívesen üldögélt a platánok alatt! Mert nem csupán Arany János ült szívesen itt, a sziget árnyat adó fái alatt, s íródtak kapcsos könyvébe  az „Őszikék” remekei, hanem a magyarság meg- és fennmaradásán tépelődő, s azért sokat tett  nagy nemzetpolitikus is…

Urmánczy Nándor a nevét később Maroshévízre változtató Topliczán született 1868. október 1-jén, egy gyermekáldásban bővelkedő székely család hatodik gyermekeként. Urmánczy János és Novák Mária Magdolna fiaként. Nyolc testvére közül négy fiú és négy leány volt, mert ebben az időben a legmagyarabb magyarok, vagyis a székelyek sem voltak hívei sem az „egyke” sem az „egy se” oly tragikus hóbortjának. Említsük meg, hogy az Urmánczy - család még valamikor 1650 környékén kapott bárói címet, noha azt alig használták…

Nándor középiskolai tanulmányait Brassóban végezte, majd útja a fővárosba

kanyarodott, ahol joghallgató lett, s 1895-ben szerezte meg doktorátusát. Ezt követően Kisküküllő vármegyében főszolgabíró, majd Maros-Torda vármegyében szolgabíró, aljegyző, főszolgabíró.

Életútja két főbb szakaszra tagolható. Az 1894-1902 közötti években főleg írással foglalkozott, verseket, dalokat, elbeszéléseket, meg helytörténeti munkákat írt. Utóbbiakat a Szászrégen és Gyergyószentmiklós közötti területekről, -  ezeket ismerte el az 1891.ben alakult Erdélyi Kárpát Egyesület, amikor 1896-ban, a Millennium évében a „Turistaság Bajnoka” címmel tüntette ki.

Életének második, 1902-1940 közötti szakaszában már politikai témájú írásai és könyvei jelentek meg, de ennél fontosabb, hogy immár aktívan politizált. Az 1902. október 9-i országgyűlési képviselői választáson a szászrégeni kerületben gróf Teleki Domokossal szemben mandátumot is nyert. Aztán az 1910-es választásokon, immár Malonyai Dezsővel szemben újrázott. Végül összesen 16 éven keresztül, 1902-1918 között volt országgyűlési képviselő. Igaz közben, 1917-ben önként bevonult katonának, s 48 évesen a 9-es huszárokkal a bukovinai fronton teljesített szolgálatot. Ezt követően, 1918 novemberében három másik kiváló székellyel (Jancsó Benedek, Sebes Dénes és Ugron Gábor) megalakították a Székely Nemzeti Tanácsot. A következő év elején pedig kormánybiztossá nevezték ki.

Nevéhez fűződött a fővárosi Szabadság téren Észak, Dél, Kelet és Nyugat , Trianonra utaló allegorikus szobrainak felállítása, melyeket az 1945. februárban a Budapestre törő szovjet tankok ledöntöttek. Amint neki köszönhető, a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár főépülete előtt felállított, s lord Rothermer emléke előtt tisztelgő, ma is itt álló Igazság Kútjának felállítása is. Részt vállalt a Véderők Ligája Szövetség létrehozásából, kezdeményezése nyomán született meg (Papp-Váry Elemérné tolla alól kikerülve) a Nemzeti Hiszekegy. Aztán ő indítványozta az Ereklyés Országzászló mozgalmat, meg a Honvédelmi Párt létrehozását is. Maroshévízen a Válya negyedben ő alapította és építtette az első állami iskolát, hozzá köthető az 1895-ben indult „Topliczai Híradó” majd 1911-től ennek útódja a „Maroshévizi Híradó” című újság is.

Országgyűlési képviselőként szorgalmazta a Székely Körvasút Szászrégen és Gyergyószentmiklós közötti szakaszának megépítését. Aztán ő és családja, egyik maroshévizi házukban kórházat létesített, s az itt dolgozó orvosok és a munkájukat segítő személyzet fizetésének egy részét is ők állták. Végül egyik testvérével együtt 1902-ben ismét életre hívták szülővárosukban a korábban megszűnt amatőr színjátszó társulatot.

1908.október 24-én feleségül vette a szatmárnémeti születésű Freund Julia Irént, s házasságukból Júlia és Anna nevű lányaik születtek.

Az elmondottak alapján könnyen elképzelhető, hogy az első világháborút követően szülőföldjére már nem térhetett vissza. Mint közismert, 1918-tól egészen a második bécsi döntésig Erdély Romániához tartozott, ezért egy mélyen patrióta, ám Magyarországon tartózkodó magyar ennek földjére nem léphetett. Csupán 1940. október 23-án érkezett el számára a hazatérés lehetősége. E nap reggelén érkezett meg Szászrégenbe, de nem akarván nagyobb ünneplést, családján kívül csak néhány bizalmasát értesítette maroshévizi esti hazaérkezéséről.

Senki sem tudhatta ekkor még, hogy a kiszámíthatatlan sors csupán nyolc rövid napot engedélyezett számára földi létezésre. Mert elérkezett október 31-e, s unokája, Urmánczy Gizella szobájába lépve, egykori kedvenc, a Maros folyóra néző ablaknál lévő karosszékében ülve, - holtan találta. Azt, hogy imádott szülőföldjére még egyszer visszatérhessen, nem tagadta meg tőle a sors, de csupán egy sóhajtásnyi időre.

Földi maradványait Maroshévízen, nagy részvéttől kísérve, a családi kriptában helyezték örök nyugalomra. Aztán már a következő hónapban. 1940. novemberben József főherceg országzászlót avatott sírjánál. Még ugyanezen a napon Maroshévíz díszpolgárává választották.

Az Erdélyi Férfiak Egyesülete 1942 októberében Budapesten, azon a helyen, ahol a platánok alatt, kedvenc padján korábban üldögélni szokott, emlékpadot építtetett és avatott fel Urmánczy Nándor tiszteletére, - amint azt jelen írásunk elején már említettük. E 3x2x1 méteres mészkőpadot az erdélyi, ditrói születésű Siklódy Lőrinc készítette. S ha barbár kezek az emlékpadot egy időre el is távolították, 2013-óta ismét itt áll!

A szülőföldön csak nagy sokára, 2008 nyarán történtek meg az első lépések az Urmánczy Nándor Egyesület létrehozására, melyet csak 2009. augusztusban jegyeztek be, így hivatalosan csak ekkor alakult meg. Célja a nagy nemzet politikus szellemi hagyatékának ápolása, tevékenységének újbóli ismertté tétele. 2011. szeptember 5-én pedig Maroshévízen, a római katolikus templom kertjében, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének jelenlétében felavatták Urmánczy Nándor első köztéri (?) szobrát.

A szerző ny. jogász, közgazdász, szociológus, közíró

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

                                                                                             „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában

                                                                                              Hiszek egy isteni, örök igazságban,

                                                                                             Hiszek Magyarország feltámadásában!"

E mindössze három sor a Magyar Hiszekegy, Papp -Váry Elemérné, Sziklay Szeréna költeménye. Mindenképpen ennek megállapításával kellett kezdenünk megemlékezésünket, mert bármilyen sajnálatos is, e valaha nemzeti imánknak számító három sor egész egyszerűen kikopott a ma élő magyarok emlékezetéből! Ha pedig még ennél is pontosabban szeretnénk fogalmazni, akkor nem kikopott, hanem a ma élők tudatába, a ma élők ismeretei közé be sem került! Ugyanis a második világháború vége óta tartott több évtizedes internacionalista népbutítás, majd az ezt követő, - s véleményem szerint a mai magyar kulturális életet mindmáig terrorizáló - neoliberális (libernyák, libsi) véleményterror nem is tette, s nem is teszi lehetővé felelevenítését! Fájó ezt így, ilyen nyersen, ilyen mellbe vágóan őszintén kimondani, de a 11 éve, 2010 óta tartó Fidesz-KDNP közhatalom gyakorlás nem hozta magával a magyar kulturális élet magyarrá válását! Ha történtek is jó irányú változások, - ha pld. a korábbi magyar gyűlölő, ízlésromboló, gusztustalanságok mutogatása terén élenjáró (és akkor még igen finoman fogalmaztam) „direktor” helyett Vidnyánszky Attila, ez a közszeretetnek és köztiszteletnek örvendő, magyar lelkű szakember került is a Nemzeti Színház élére, - a kultúra terén teljes áttörés nem történt! Bátran kimondható, hogy a magyar kulturális élet terén a rendszerváltás még várat magára!

 S hogy ez hogyan kerül éppen most ide? Úgy, hogy a Magyar Hiszekegy minden állami iskola minden tantermében ott kellene, hogy álljon egy táblán, a falon ma is, amint a két világháború között, az akkori, még valóban magyar Magyarországon volt!  Amikor minden tanítási nap úgy kezdődött, hogy az osztályok tanulói felálltak, s elmondták a Magyar Hiszekegyet. Majd ha ez újra így lesz, akkor feltehető a kérdés: megtörtént-e már végre kishazánkban a kultúra terén is a rendszerváltás ? Addig még a kérdést feltenni sem érdemes!

A nemzeti ima megszületése egy pályázatnak volt köszönhető, melyet a Véderő Ligák Szövetsége 1920 júniusában hirdetett meg, Urmánczy Nándor javaslatára.

A pályázat a megcsonkított magyar haza régi határainak visszaállítására buzdító ima és jelmondat megírására irányult. A több száz pályamű közül a Rákosi Jenő vezette bíráló bizottság jelmondatként Bessenyei Szabó Mihály nyugdíjas főispán kétsorosát hirdette ki győztesnek. Eszerint:

                                                  „Csonka-Magyarország nem ország,

                                                   egész Magyarország mennyország.”

A másik kategória győztese „A Felvidék elszakadt leánya” jeligéjű pályamű szerzője  Papp - Váry Elemérné, Sziklay Szeréna volt.

Sziklay Szeréna a felvidéki, Gömör vármegyei Rozsnyón született 1881. április 18-án, száznegyven évvel ezelőtt. Családja nemzedékek óta e város közmegbecsülésnek örvendő, a nemzet iránt elkötelezett famíliája volt. Szeréna nagyapja, id. Sziklay Ede (1812-1900) az 1848-49-es szabadságharc bíróságának tiszti ügyésze, különféle felelős tisztségek viselője. Atyja, ifj. Sziklay Ede (1850- 1929) Pesten és Bonnban végzett jogi tanulmányok után Gömör szolgabírája, 1886-tól a szepesi választó kerület országgyűlési képviselője. Később Abaúj főispánja, 1916-tól Kassa díszpolgára. Ifj. Sziklay Ede és Brezovay Klára gyermekeként született Szeréna Rozsnyón, a Csucsomai utcai Dr. Gotthilf - házban. Iskoláit részben a helyi evangélikus leányiskolában végezte. Mint az iskola falán 1939. július elején felavatott, - a második világháború után eltávolított! – emléktábla hirdette:

. „E falak között tett tanúbizonyságot szellemi fejlődéséről, mint ifjú leányka az a magyar Nagyasszony, aki Trianon sötét éjszakájában hinni és imádkozni tanította nemzetét, Papp - Váry Elemérné, Sziklay Szeréna, a „Magyar Hiszekegy”Szerzője. Emlékének emelte az Ev. Nőegylet országos Szövetsége.”

Sziklay Szeréna 1900-ban feleségül ment Papp - Váry Elemér tábornokhoz, s négy gyermekük született. Az egyik korán meghalt, fia, Papp-Váry András katonatiszt lett, egyik leánya Melegh Gyula alezredes felesége lett, s a leg-kisebb gyermek is leány volt, Zsuzsa.

Szeréna két verses kötetet jelentetett meg, mindkettőt Budapesten. Előbb „Háborús visszhangok” címmel 1916-ban, majd „Mikor a vihar dühöng” címmel 1917-ben. Más, kötetben meg nem jelent verseit is mély hazafias érzés, mélyről fakadó vallásosság és rendíthetetlen hit jellemezte. Hitvallásának színvonalát (és sikerét) azonban többször már nem sikerült elérnie.

Viszonylag fiatalon, 1923. november 15-én hunyt el Budapesten, sírja a Nemzeti Panteonnak számító Fiumei úti temetőben, Deák Ferenc mauzoleu-mának közelében található.

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, közíró

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

A magyarság érték.

Még akkor is az, ha ezt nem mindenki gondolja így, s a múltban is, - meg sajnos a jelenben is,- óriási erők munkálkodnak itthon és határainkon túl is, a gyengítésén, az elpusztításán! S mert ez vitathatatlanul így van, nekünk, magyar lelkű magyaroknak kötelességünk a magyarságot minden erőnkkel védeni, azok példáját pedig, akik ezt a védelmet a múltban eredményesen tették, időről időre felmutatni, hogy munkásságukból erőt meríthessünk.

Papp-Váry Elemérnét és dr. Urmánczy Nándort követően ezért most egy időben hozzánk közelebb élt jelesünk, a beregszászi Kerényi Gyula emlékét emeljük a magasba: életműve messze világító fáklyaként mutassa számunkra az utat a magyar megmaradás, a magyar fennmaradás felé!

Kosztyó Gyula ácsmester és Jerema Mária fia, az ifjabb Kosztyó Gyula, Bereg-szászban született, a Trianont követő évben, 1921. augusztus 11-én, s itt, szülő-városában végezte elemi, majd gimnáziumi tanulmányait is. Szüleitől és a Vérke parti város Királyi Állami Főgimnáziumában kapta azt a meghatározó és öntudatos magyar nevelést, amely a harmincas évek elején nevét Kerényire magyarosító kiváló embert, - bármily patetikusan is hangozzék ez, - a legelkötelezettebb magyar patrióták közé emelte.

Miután elvégezte a gimnáziumot, - melynek épületével szemben egy, már abban az időben is öreg platánfa állt, - a budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karának hallgatója lett. Megszerezve diplomáját, nem a könnyebb utat, az itt maradást választotta, mint oly sokan, hanem visszament szülőföldjére, az övé közé. Mert tudta, hogy ott nagyobb szükség van rá.

S mi több, itt mindvégig kitartott! 1991-es nyugdíjazásáig mindössze öt, építész- mérnöki végzettségének megfelelő munkahelye volt, s valamennyi Beregszász -ban.

Még 1950 februárjában megnősült, feleségül vette Káposzta Klárát, s három gyermekük született. Gyula 1954-ben, Klára 1956-ban, Katalin pedig 1965-ben.

…Amikor Gyula bácsit 1994 őszén személyesen is megismerhettem, már idős volt, 74. évében járt. Akkori munkahelyem turistáival teli buszunk ekkor Ungvár és Munkács után Beregszászra ért, s Gyula bácsi már várt minket. Előzetesen egyeztettünk, s Ő vállalta a cicerone szerepét. Három napot töltöttünk Bereg-szászon, keresztül-kasul bejárva a várost, s vezetőnk csaknem minden házról tudott valami fontosat vagy érdekeset mondani, pedig a lábainkat szint a térdünkig lejártuk. Városi mérnök volt: kisujjában volt a város története…

Aztán a város Petőfi-szobrához érve, a szeme könnybe lábadt. Merthogy egyetlen, végtelenül szeretett fia emlékét idézte fel, aki fiatalon meghalt. A tehetséges szülész-nőgyógyász orvos egy tragikus lovaglás áldozataként, 1982-ben, mindössze 28 évesen Magyarországon hunyt el. Oroszlányban temették. Az apai fájdalom azonban ekkor, még 12 évvel később is könnyeket csalt barázdált arcára, hangja pedig el-elcsuklott. Idősebb lánya orvos asszisztens, a fiatalabb pedig reumatológus orvos lett.(Később, az apa halála után, édesanyjukkal együtt mindhárman átköltöztek Miskolcra.)

De térjünk csak vissza a szép és felemelő birodalmából a földre, ott is az ötvenes évek Szovjetuniójára, amikor Beregszász is a kommunisták földre szállt paradicsomához tartozott. Csak természetes, hogy ekkor Kerényi Gyulát is üldözték! Különféle hatóságok, különféle koholt vádakkal illették testileg-lelkileg gyötörték. Hol kémkedés gyanúja, hol más volt a „vád” – elvégre magyar volt, magyarnak vallotta magát! Noha sem a közeli Szolyván, sem más szovjet halál-táborokban nem tüntették el végleg Kerényi Gyulát, a makarenkói új ember kovácsai, üldözték, gyötörték, - hátha megtörik! Itt, ebben a pokolban indult neki az életnek, itt, ebben a förtelemben pergetve napjait vált azzá az emberré, aki aztán a beregszászi magyarság jó szelleme lett.

Fentebb már említett, egykori gimnáziumának valaha volt tanulóit felnőttként szerteszét szórta a nagyvilágban a magyar sors. Ausztráliától Chiléig, Dániától az USA-ig, a kicsiny Beregszászból csaknem a világ össze államába jutott egy-kori Vérke - parti diák. Állandó, szüntelen magyar exodus, örökös szerteszét- szóratás! Ahhoz, hogy e világgá mentek legalább évente egyszer összejöjjenek, kellett egy páratlan kitartású és fáradhatatlan szervező.

Kerény Gyula volt az!

Példa nélküli levelezésbe kezdett a nagyvilágban szerteszét szóródott egykori iskolatársakkal. Száz és ezerszámra mentek és jöttek a levelek. Kerényi Gyula pedig minden egyes általa küldött levél borítékjába beletett egy falevelet is az egykori alma máter épületével szemben álló platánfa ágairól. Saját levele mellé egy platán levelet. Az összetartozás, csak számukra értékkel bíró szimbólumát!

Kerényi Gyula pedig a maga kis mikrovilágában ez által is hatalmassá, óriássá magasztosult! Mert szervező munkája eredményeként minden év júniusában létrejött a Vérke - parti öregdiákok találkozója.

Számon tartotta az évfordulókat, rendezvények százai fűződtek a nevéhez, melyeken megemlékezéseket mondott. Épületeket hivatalból tervezett, a vér-tanuk sírjait azonban már magyarként gondozta. Emléktáblák, szobrok elhelyezését és felavatását kezdeményezte. Nem csupán lokálpatrióta volt, hanem a beregszászi magyarság tündöklő szelleme. Ápolta a hagyományokat, összekötő kapocs volt a város múltja és jelene között. S ha Beregszászra turisták, látogatók érkeztek, ha csak tehette, vezetőjükké szegődött! Mint a mi estünkben is! Beregszászért végzett több évtizedes munkássága elismeréseként élete vége felé Pro Urbe díjat kapott. Az egyetemes magyarságért, annak megmaradásáért végzett munkájáért, - úgy tudom, - nem részesült elismerésben.

Kerényi Gyula 1998. április 25-én reggel, a beregszászi kórház intenzív osztályán, egy szívinfarktust követően távozott el szeretett szűkebb családja és-nagy, igen nagy szavak! – a magyarság köréből. A helyi görög katolikus temetőben helyezték végső nyugalomra, szülei és nővére mellé.

…Én azonban képtelen vagyok visszaemlékezésemet itt, Gyula bácsi halálával befejezni. Mert eszembe jut, hogy milyen sokat kaptam azoktól a nagy magyaroktól, akikkel Sorsom különös kegye folytán, hosszú életem során találkozhattam. Domonkos Pál Pétertől és Janics Kálmántól, Gy. Szabó Bélától és Szervátiusz Jenőtől, Beke Györgytől és igen, Tőle, Kerényi Gyulától. Akiknek példája, számomra azzal a tanulsággal szolgált, hogy ugyan sok a magyarság ellensége és hatalmas erők munkálkodnak az elpusztításunkon, a tönkre tételünkön, de nekünk, magyar lelkű magyaroknak mégis, bármi áron a megmaradásunkon, a fennmaradásunkon kell dolgoznunk. Mindig, minden erőnkkel, amíg csak élünk.

Mert a magyarság érték!

Vigyázzunk rá!

                                                                              „Elsősorban szükségszerűen ember vagyok,   

                                                                                s csak másodsorban, véletlenül francia.”

                                                                                       (Charles de Secondat MONTESQUIEU)

Ami a Montesquieu idézetet illeti: mondhatja ezt egy francia, - de nem egy magyar lelkű magyar! Mert igen, Montesquieu - nek nagyon igaza van, ez az egyetlen épeszű megnyilvánulás, - HA AZ EMBERT HAGYJÁK ÉLNI! De mi van akkor, ha nem hagyják? Ha azt a népet, amelynek tagjául született, egész hosszú, ezer évesnél jóval hosszabb (Ismert! Mert van sokkal hosszabb, ma még nem ismert) története (is!) meg próbálták és megpróbálják megsemmisíteni?

Bár én is elmondhatnám, mint Montesguieu, hogy először - szükségszerűen! – ember vagyok, s csak másodsorban, véletlenül magyar! De nem mondhatom ezt el, mert nem hagyják! Mert különböző népek hosszú történelmünk során,  -- és ma is! - állandóan meg akartak és meg akarnak minket, magyarokat semmisíteni! Így rákényszerítettek minket, magyar lelkű magyarokat arra, hogy MINDENT, MINDENT, MINDENT MEGELŐZVE, MAGYAROK LEGYÜNK! Hogy ez legyen az életünk értelme, a célja, hogy ez töltse ki a napunk minden óráját: a mélységes hit és akarat a magyar megmaradást, a magyar fennmaradást tekintve minden törekvésünk értelmeként!

Sokan, nagyon sokan törekedtek és törekednek ma is arra, hogy beteljesüljön a Herderi-jóslat a kisszámú magyarságot illetően! Az, hogy mi magyarok végleg eltűnjünk a Föld színéről! Mi magyarok, nem vagyunk több, mint hatvan milliónyian, mint a franciák! Mi magyarok az egész világon szétszóródva is csak 15 milliónyian vagyunk, s itt a „MARADÉK” HAZÁBAN (hogy ne mondjam a „CSONKA” szót, mert azt ugye nekünk nem szabad: hogyan is mernék csúnya irredentává alacsonyodni!) élő, 10 millió emberből sem mind magyar lelkű magyar! Jó sokan vannak, akik közöttünk élnek, de mint az oktalan állatok, csak esznek, isznak, léteznek öntudatlanul, bele a vakvilágba!

A harcunk tehát, - amelyre a sorsunk rákényszerít, - kétirányú! Küzdenünk kellett tatárral, törökkel, osztrákkal és szovjettel a múltban, most pedig a jelenben az Európai Unió balos és libsi többségével, akik az Európai Egyesült Államok nevezetű rémálom által fenyegetnek, s helyezik kilátásba számunkra a megsemmisülést! De küzdenünk kell a Soros-bérenc belső ellenségeinkkel is, akik számára nem csak tetszetős, de kitűzött, megvalósítandó cél is a magyar önfeladás!

Kimondom hát újra és újra: először, másodszor és kilencvenkilencedszer is magyar vagyok, s csak ezután minden más! Mégpedig azért, mert rákényszerítetek!

Mily szép is, lenne, mily elbűvölő, ha mi is elmondhatnánk azt, amit elmondott Montesquieu! Csak hát teljesen mások a körülmények! A hozzánk képest nagy létszámú franciákat soha nem fenyegette a nemzethalál réme! Ellentétben velünk, magyarokkal, akiknek Demoklész kardjaként állandóan a nyakunkon tartották – ÉS TARTJÁK MA IS! – az éles pengéjű kardot, hogy megöljenek, hogy megsemmisítsenek, hogy a magyarok feje vágassék le, s hulljon a porba!

Már jó Zrínyi Miklós sem örömében kiáltott fel: NE BÁNTSD A MAGYART!

S 1920-ban nemzetgyilkossági kísérlet történt! Úgy csonkolták meg ezt a természetes határokkal rendelkező nagy és büszke országot, nagy és büszke Nemzetet, hogy amit belőle meghagytak, az egy életképtelen csonk legyen csupán, mely szép lassan magától felszámolódik!

De tévedtetek, magyar gyűlölő külső és belső gazemberek! Mert a magyar élni akarás csodákra volt képes! Mert ma is élünk és létezünk, s egyre erősebbek, egyre életre valóbbak vagyunk, így megcsonkolt állapotunkban is!

 Az Európai Egyesül Államok rémálma maga a legteljesebb önfeladás! Mi minden ármány, minden ellenünk szőtt összeesküvés, minden felszámolási kísérlet ellenére, viharos történelmünk során, meg után, megmaradtunk magyarnak!

Sem a Szovjetunió, sem a volt Szovjetunióhoz egyre jobban hasonlítani igyekvő, mert a kényszerítést választó Európai Unió nem fog minket sem beolvasztani, sem megsemmisíteni! Azok akarunk maradni, amik vagyunk! MAGYAROK!

S mert erre kényszerítetek, öntudatosan vallom és valljuk, hogy először is magyar vagyok, hogy először is magyarok vagyunk, s csak utána minden más!

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, közíró

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

                                       „Ahol oroszlánok vannak, ott megeszik a borjakat. De

                                        ahol nincsenek oroszlánok, ott csak borjak vannak.”

                                                                                               CHARLES DE GAULLE

Ami azt illeti, De Gaulle idején voltak oroszlánok Franciaországban! Viszont ha voltak is bevándorlók az egykori francia gyarmatokról, akkor is elenyészően kevesen. Az viszont, hogy erős muszlim közösségek léteztek volna az országban, meg hogy naponta estek volna áldozatul keresztény templomok a muszlim rombolási tébolynak: erről szó sem lehetett! Ezzel szemben a mi időnkben,- most 2021-ben és az ezt megelőző években - a Franciaországban élő, jogosulatlanul beözönlött muszlimok száma több millióra terjed. A 64 milliós összlakosságú országban egyes becslések szerint lassan 10 % a muszlim lakos. S mivel e bevándorlók és a már letelepedett, állampolgárságot kapott muszlimok második, meg harmadik generációi is megmaradnak muszlimnak, a francia őslakosság ellen pedig naponta követnek el élet elleni bűncselekményeket, a franciák számára elsődleges szemponttá vált a BIZTONSÁG. Már ha lenne!De nincs !Ezek után kérdés, hogy vannak-e mai Franciaország politikusai között is oroszlánok?

A jövő évi, már említett, április 10-i első, majd a 24-i második elnökválasztási fordulóknak sok mindenre kell majd választ adnia. Természetesen főleg arra, hogy ki lesz Franciaország következő elnöke, a következő öt évben politikájának meg-határozója?

E jövő évi elnökválasztásra már többen bejelentkeztek. Így Xavier Bertrand, Haute-de-France régió elnöke még ennek az évnek az elején, Valérie Pecresse,a párizsi központi régió, Ile-de-France elnöke pedig júliusban. Mindketten volt republikánusok. Aztán vannak az elnökjelöltségre ugyan szóba jövő, de indulásukat - eddig még - be nem jelentő politikusok is, így a szélsőbalos Jean-Luc- Melanchon, meg Anna Hidalgó, Párizs szocialista főpolgármestere, esetleg Michel Barnier, volt Brexit - ügyi főtárgyaló.

Mivel a franciaországi közvélemény kutatások döntő többsége Emmanuel Macron és Marine Le Pen második fordulós párharcát valószínűsítik, az alábbiakban mi is e két jelölt személyével foglalkozunk.

Macron 1977. december 21-én született Amiensben,s  alapítója a La Merche (Lendületben) nevű pártjának. Francois Hollande korábbi elnök volt gazdasági minisztere 2017. május 14-től Franciaország elnöke. Megválasztását főleg annak az általános felismerésnek köszönhette, hogy az V. köztársaság berendez -kedése csak a központi erőtér konszolidálásával megőrizhető. Ezt Macron a konzervatív és szocialista tábor között húzódó mély szakadék mérséklésével kívánta megoldani, ezért egy centrista, konzervatív és szocialista elemekből egyaránt álló, új központi erőteret hozott létre. Macron azonban - sokak véleménye szerint - csalódást okozott, s elnöki regnálása elődje, a szocialista Hollande ötéves elnöki mélyrepüléséhez hasonló kudarc. Ez a kudarcos politika pedig, - kritikusai szerint, - 2022-től nem folytatható. Azt, hogy miért nem, azt részletesen az itt rendelkezésre álló szűkös terjedelem miatt lehetetlen kifejteni. Macron a birodalmi Európa híve, aki a nacionalizmust „leprának” nevezte, a nemzetállamot gyűlöli, a migráció kapcsán viszont hiányolja a közép-európai államok (mindenekelőtt Lengyelország és Magyarország) szolidaritását. Ezen azt érti, hogy minden európai országnak részt kell vállalnia a migránsok befogadásából. Megítélésem szerint mindezeknél nagyobb súllyal esik majd a latba a választások során, hogy Macron a francia polgárok nem kevés felmerülő akudt problémái közül egyetlen egyet sem volt képes megoldani. E megoldatlan problémák élén a migráns beözönlés és ezzel összefüggésben a polgárok biztonság érzésének hiánya áll.

Nos, ha a jövő évi elnökválasztás második fordulójába jutó két jelölt egyikének a jelenleg regnáló, ám csalódást keltő és népszerűségéből sokat vesztő Macront véljük, a másik jelölt Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés (RN) vezetője lehet. Jean-Mari Le Pen legfiatalabb lánya 1968. augusztus 5-én született Neully-sur-Seine-ban. Jogász végzettségű, ügyvéd és politikus, 2017. április 27-ig az apja vezette párt képviselője volt az Európai Parlamentben. Az atyjához köthető Nemzeti Frontot átszervezte, a vállalhatatlan sallangoktól megtisztította, s létrehozta utódját, a Nemzeti Tömörülést. Marine Le Pen, - ellen tétben Macronnal, - határozottan bevándorlás ellenes, sokat hirdetett álláspontja szerint, ha megválasztják az ország elnökének, a beözönlést leállítja, a jogosulatlanul az országban tartózkodó migránsokat pedig eltávolítja. Az ország lakossága a bevándorláshoz többféle módon viszonyul, közülük a bevándorlás ellenesek legnagyobb reménysége kétségtelenül Marine Le Pen.

A Valeurs Aktuelle francia lap véleménye szerint három tényező kombinációja vezethet a jövő évi választások második fordulóban Marine Le Pen győzelméhez:

• Az un. „köztársasági front” folyamatos gyengülése, - azaz ha a korábban megszokott, a bal- és jobboldali pártok Le Penek elleni mindenkori össze- fogása gyengül,
• Ha a Nemzeti Tömörülés (RN) sikeresen veszi fel a harcot a párt korábbi démonizálása ellen,
• Ha a nyíltan és határozottan bevándorlás ellenes Marine Le Pen népszerűsége növekszik a csapnivalóan népszerűtlen Macron felett,( aki ellen regnálása alatt időről- időre százezrek tüntettek (lásd az un. „sárgamel- lényes” elégedetlenkedőket.)

A felsoroltakhoz kiegészítésül még hozzá kell tennünk, hogy mértékadó vélemények szerint Franciaország a polgárháború szélére sodródott, s e helyzet mindenképpen mielőbbi megoldást kíván. Ezt a nézetet politikai elemzők, írók, publicisták, nem utolsó sorban pedig a politikai kérdésekben egyébként némaságra kényszerített hadsereg tagjai, nyugdíjas és aktív katonatisztek is megfogalmazták. Írásunk következő részében a nemrég lezajlott helyhatósági választások eredményeit és tanulságait vesszük sorra, majd következnek az említett katonák, a jobboldali politológusok és más, szintén jobboldali megszólalók véleményei.

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, közíró.

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Annak, hogy „vigyázó szemünket”miért kell Párizsra vetnünk, több oka is van, közülük kettőt említeni is szeretnék. Az első és legfontosabb ok az, hogy megítélésem szerint Franciaország lesz a legelső muszlim állam Európában. Kétségtelen, hogy Svédország, Hollandia, Belgium, Németország, és mások is követni fogják e téren a ma még gallok országát, de meggyőződésem az, hogy a legelső európai muszlim ország Franciaország lesz!

Hacsak…hacsak valami csoda nem történik és a jövő évi franciaországi elnökválasztás során egy határozott,cselekvőképes, kemény, a francia nemzeti érdekeket képviselő politikus nem kerül az elnöki székbe! Így ez, a jövő évi francia köztársasági elnökválasztás a második ok, amiért figyelnünk kell Párizsra.

Meg kell említenem, hogy nemzeti konzervatív elvbarátaim körében gyakran találkozom azzal a nézettel, hogy „bár minél előbb foglalnák el a muszlimok teljes mértékben Franciaországot: ha már mi magyarok képtelenek vagyunk a franciáknak ’meg hálálni’ Trianon körüli lesújtó szerepüket legalább a muszlimok álljanak - így! - bosszút rajtuk…”

Megértem nemzeti konzervatív elvbarátaimat, magam sem vagyok egy Kuncz Aladár-féle frankofón valaki, Trianon miatt magam sem imádom a franciákat! De! Azt viszont látni kell, hogy a volt gyarmattartó országok és a gyarmatot ugyan soha nem tartott, de a mérhetetlen jólétben puhánnyá silányult, az önvédelemre képtelen, enervált, muszlimok martalékává vált Svédország, mint a dominók fognak el dűlni a közeli évtizedekben, s lesznek valamennyien muszlim országokká! Márpedig ha ez bekövetkezik, ezek a nyugat-európai új muszlim országok nem fognak megelégedni ottani hódításaikkal, hanem eljönnek ide, közép-kelet Európába is, hódítani! Eljönnek ide is, azért, hogy közép-kelet Európa országait is muszlim országokká tegyék! Nem lehetünk tehát sem közömbösek, sem kárörvendők a jövendő, muszlimmá váló Franciaország sorsa iránt!

Természetesen a döntés nem a mi kezünkben van, mi legfeljebb Párizsra vetjük vigyázó szemeinket, többet aligha tehetünk! De, - s ezt hangsúlyozni szeretném, - semmi estre sem csukhatjuk be a szemeinket az ottani történések előtt!

Nekünk, magyaroknak az a nemzeti érdekünk, hogy Franciaország ne váljon muszlim országgá, amely majd magyar utódainknak tengernyi bajt és problémát okoz, s amely megkísérli az egyedülálló, a csodálni való magyar kultúrát, magyar hagyományainkat, magyar szokásainkat, bevett magyar vallásainkat, stb. megsemmisíteni, s helyette, helyén muszlim országot létrehozni!

Azt nem lehet nem észrevenni, hogy a fentebb felsorolt nyugat-európai országok hihetetlen mennyiségű afrikai és ázsiai muszlimot hagytak bevándorolni a területükre és évek óta roskadoznak az ezáltal bevállalt problémák súlya alatt! Amikor nagy naivan azt gondolták magukról, hogy képesek lesznek kezelni a migráns-problémát mondható: alaposan elszámították magukat! Akik azt gondolták, hogy képesek integrálni muszlim milliókat, azok helyrehozhatatlan hibát követtek el! A muszlimok ugyanis nem tudnak és nem is akarnak kibújni a bőrükből. Eszük ágában sincs például a Franciaországba betelepült muszlimoknak vallást váltani, s ha már ebbe az úgymond keresztény európai országba keveredtek, akkor felvenni a római katolikus, vagy valamelyik protestáns vallást! Szó sem lehet róla!A Franciaországba  már beözönlött, és persze a folyamatosan betóduló migráns milliók szilárdan őrzik muszlim vallásukat! Szerintük a befogadó ország polgárainak kötelessége a vallásváltás: úgy az eddig római katolikus, mint az eddig protestáns, vagy ateista francia őslakosok kutya kötelessége a muszlimmá válás! Ezért aztán nem is tétlenkednek, hanem mecseteket, dzsámikat építenek, imámjaik mindent megtesznek a muszlim vallás megtartása, illetve terjesztése érdekében!

A jelenleg hivatalban lévő francia elnök, Emmanuel Macron dermedten, tehetetlenül szemléli országa lassan-lassan muszlim országgá válását. Mint tudjuk, Franciaország prezidenciális köztársaság akár az USA, vagy Oroszország! Vagyis, - ellentétben a kancellár - típusú országokkal, mint amilyen Németország, Ausztria, vagy Magyarország - nem a miniszterelnök, hanem az államelnök a politika meghatározója. S mivel a jövő évben, 2022.április 10-én és 24-én tartják az országban az elnökválasztás két fordulóját, írásunk következő, második részében a jelöltekkel és esélyeikkel foglalkozunk.

Nyugat-Európa országaiban, Francia-, Svéd-, Németországban és a többiekben, évek óta féktelen migráns-terror tombol: kamionnal a járókelők közé hajtás, géppisztolyos és késes támadások, fejlevágások, stb. Sem az országokat, sem a migránsok által elkövetett több, vagy kevesebb áldozatot követelő gyilkosságokat nem szükséges sem nevesíteni, sem felsorolni, hiszen a naponta történő embertelen szörnyűségek híre eljut mindenkihez. Közismertek.

Most, az alábbiakban mégis egy ilyen, Ausztriába betolakodott afgánok, un. „migránsok” által elkövetett gyilkosságot idézünk fel, mert annak áldozata nem felnőtt, hanem egy gyermekkorú kislány volt, Leonie! Egy 13 éves gyerek! Még alig élt, s már soha semmit nem fog megélni, sem jót, sem rosszat, mert az állatoknál is primitívebb és gonoszabb élőlények, Ausztriába beköltözött és élősdiként ott az osztrákokon élősködő afgán paraziták elvették ennek a gyermeknek a legfontosabbak, az életét! S nem akárhogyan!

Tudni kell, hogy Ausztriában nagyjából 45 ezer afgán parazita bevándorló él, ők a szíriaiak után a második legnagyobb élősdiként itt dekkoló csoport. A tavaly, 2020-ban Ausztriába érkezett több mint 15 ezer, más földrészekről érkezett nem kért jövevényből 3137 volt az afgánok száma! Nos, e  45 ezer afgán közé tartozott az a négy is, akik  a 13 éves kislány, Leonie  bestiális meggyilkolását elkövették!

A gyermek, Leonie holttestét június 26-án, szombaton reggel járókelők találták meg Bécs 22. kerületében, egy fának támasztva. A nyomozás szerint az történhetett, hogy négyen, egy 16, egy 18, egy 22, és egy 23 éves afgán bedrogozott, megerőszakolt, végül meggyilkolta a kislányt, holttestét pedig Bécs említett kerületében egy fának támasztva otthagyták…

Az osztrák hatóságok már június 28-án, hétfőn őrizetbe vették az eset kapcsán a 16 éves és a 18 éves afgán bevándorlót. Közülük a 16 éves 2021 áprilisában érkezett Ausztriába menedékkérőként, s Leonie valószínűleg őt ismerhette. Vele ment fel a 18 éves afgán lakására, ahol aztán a szörnyű tragédia megtörtént. E 18 éves afgán még 2015-ben érkezett Ausztriába, s menedékjogát 2017-ben különböző bűncselekmények elkövetése miatt 2017-ben visszavonták. Visszavonták, de kitoloncolni természetesen nem tudták! (Ami viszont megfejthetetlen talány az az, hogy ezek után miként történhetett meg, hogy ez a 18 éves afgán évek óta több mint havi 800 Euro szociális támogatást kapott a bécsi városvezetéstől?) A harmadik, a 23 éves afgán, akit a rendőrség az egyik bécsi metró állomáson, június 30-án, szerdán vett őrizetbe, vihette a kábító -szert a lakásba: nevezett korábban már kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt volt büntetve.

Amikor az ismertetett információkat a Kronen Zeitung és a Der Standard című és más osztrák lapok közzétették, a szörnyűséggel kapcsolatban a negyedik, a 22 éves afgánt még kereste a rendőrség. Ellene nemzetközi elfogató parancsot adtak ki.

Közülünk, magyarok közül pedig sokan, ennek a nem mindennapian borzalmas és megrázó eseménynek a kapcsán is, az osztrák hatóságok tehetetlenségét, bénultságát, tesze-tosza támlityiségét firtatják. Hiszen mint tudjuk, az osztrák hatóságok nem mindig voltak ilyen enerváltak, ilyen cselekvőléptelenek, ilyen alamuszi módon lebénultak! A kéretlen beözönlőkkel szemben pedig akár határozottabban, több eredményt hozóan is felléphetnének! Azokat pedig, akiknek menedékjogát visszavonták, akár gyakorlatilag is áttehetnék az osztrák határon! Mondjuk ezt azért is, mert történelmi ismereteink alapján jól tudjuk, hogy 1849-ben és azt követően bizonyos Haynau  nevű osztrák intézkedő korántsem volt ilyen anyámasszony katonája mint a mai osztrák hatóságok, hanem Aradon legyilkoltatta a 15 (nem 13) hős magyar tábornokot. Kufstein és Olomütz, meg más börtönök pedig megteltek az osztrák bíróságok által elítélt vitéz magyar katonákkal! Vajh az osztrákok csak a magyarokkal szemben voltak képesek ilyen kifejezetten határozott fellépésre? Az afgán, a szíriai és más, idegen földrészről hozzájuk érkező nem kívánt un. „migránsokat” pedig simogatják?

A 13 éves kis Leonie, ez az ártatlan gyermek ennek az osztrák hatósági tehetetlenségnek az áldozata! Miért kell Ausztriába beengedni csak az afgán élősdiekből 45 ezret? Miért? Ezek lennének a menekültek? Ugyan mi elől menekülnek? Csak nem a saját tehetetlenségük, a saját semmire kelőségük, a saját mihaszna mivoltuk elől? De igen!  A saját szülőhazájukban képtelenek az önfenntartásra és családjaik eltartására! Az afgán és más „gyerekgyár” államok bátran lépjenek a születésszabályozás útjára és annyi gyermeket gyártsanak le üzemi szinten, amennyit a saját hazájukban el tudnak tartani! A puhánnyá lett európai államok pedig, - így az osztrákok is! - védjék meg saját állampolgáraikat és saját gyermekeiket, gyermeklányaikat a bestiális beözönlőkkel szemben! Hogyan?

Más kontinensek más módon szocializált, más erkölcsű, más vallású, más hitű, (elsősorban muszlim) más szokásokat magával hozó, minden szempontból MÁS, itt Európában sem beilleszkedni nem akaró, sem beilleszkedni nem tudó népfeleslegét tessék hazatoloncolni!

Az újonnan bejövőket nem beengedni, a már itt dekkolókat hazazsuppolni! Ez az egyetlen célra vezető megoldás! S akkor a kis Leonie és minden más ártatlalanul leölt, legyilkolt európai ember megveszekedett hóhéraitól sikerül végre megszabadulni.

Dr. Polgárdy Géza

 nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, közíró