Mindent, mindent, mindent a Magyarságért!

Polgárdy Géza Blogja

Polgárdy Géza Blogja

Dr. Polgárdy Géza: Az orosz-ukrán háború értelme, csakis az itt élő néptöredé- kek önrendelkezésének megvalósítása lehet

2022. február 27. - Polgárdy Géza

Épeszű ember semmiféle öldöklést nem támogathat! Vonatkozik ez természetesen a napok óta tartó orosz-ukrán háborúra is, amely olyan történés, amely senkinek sem hiányzott! De!

Ukrajna, ez a tákolmány állam, a korántsem önszántukból Ukrajna területén élő néptöredékek megmaradását az utóbbi években minden rendelkezésére álló eszközzel akadályozta. Azt az ideális állapotot a nagyvilág sok-sok országában korábban sem, és ma sem sikerül megvalósítani, hogy minden, saját országgal rendelkező nép minden egyes polgára a saját országának területén éljen! Ha nagyobb létszámú idegen népességet kényszerített a történelem alakulása valamely más állam területére, akkor az államalkotó nép erkölcsi kötelessége bizto- sítani, az un. idegen népesség megmaradását. Azért erkölcsi köteles-sége, mert alkotmányban, vagy más törvényben nem minden ország- ban kötelező ez. Ám az erkölcsi kötelezettség alól nem lehet kibújni,az minden emberi közösségre kötelező.

Mármost itt van Ukrajna, ez a korántsem jogállam, amely évek óta azon fáradozik, hogy az országhatárai közé erőszakolt nemzet töredékeket eltüntesse, erőszakosan asszimilálja, magába olvassza, ukránná tegye. Legalább négy, saját országgal rendelkező nép töredékről van szó, az Ukrajna országhatárai között élni kénytelen orosz, magyar, lengyel és román kisebbségről.

Saját, közvetlen, a helyszínen szerzett tapasztalataim alapján azt kell mondanom, hogy a lengyel és a román néptöredékek ukránosítása előrehaladottabb, mint az orosz és a magyar kisebbségeké. Az ukrán soviniszták legfőbb problémája a legnagyobb létszámú ukrajnai kisebbség, az orosz eltűntetése, ukránosítása. Az ukránok azonban nem különböztetnek kisebbség és kisebbség között: mindegyiknek alapvető kötelessége, mint nemzeti kisebbségnek eltűnni és beleolvadni az ukrán nemzetbe. Méghozzá úgy, hogy nemzeti nyelvüket, kultúrájukat, történetüket, stb. elfelejtik és minden szempontból ukránokká lesznek. Egy ország, egy nép, egy nyelv, egy kultúra. Ezt úgy kell érteni, hogy a több milliós orosz, elsősorban Kelet-Ukrajná- ban  (Donbasz, Luhanszk) élő orosz és a százezernél ma már alig több kárpátaljai magyarság is feladja kisebbségi nyelvét, kultúráját, stb. és kizárólagosan ukránná lesznek.

Ebben a helyzetben egyáltalán nem mindegy, hogy az említett ukrajnai kisebbségek milyen erős anyaország támogatását bírhatják. Az ukrajnai orosz kisebbség a 150 millió körüli hatalmas, és atomhatalom, Oroszország támogatását mondhatják a magukénak. A ma már a százezret is alig meghaladó kárpátaljai magyarság az erősen megosztott, 9.5 millió körüli, viszonylag gyenge Magyarország támogatásán kívül senki támogatására nem számíthat.

Oroszország egy ideig tűrte a Kelet-Ukrajnában élő orosz népesség ukránok általi „eltűntetését” de nem a végtelenségig, nem a teljes megsemmisítésükig. Magyarország, amely érdekérvényesítő képes-ségét illetően nem mérhető Oroszországhoz, a kárpátaljai magyarok jogfosztottságát szintén nem vette tudomásul, hanem „hálából” blokkolta Ukrajna NATO-hoz csatlakozását.

…Így érkezett el 2022 utolsó hete, amikor is az orosz hadsereg átlépte az orosz-ukrán határt és Kijev felé vette útját. Kitört az orosz-ukrán háború. Ennek a mi, magyar nemzeti konzervatívok, magyar patrióták véleménye szerint akkor van értelme, ha a sovén ukrán vezetést rákényszerítheti  a területén élő nemzettöredékek önrendelkezésére:  tartozzanak ahhoz az országhoz, amelyhez akarnak, amely biztosítja nemzeti megmaradásukat. Másképpen fogalmazva: ha az orosz hadsereg, - amelynek győzelme az ukrán soviniszták felett nem lehet kétséges, s csupán idő kérdése - lehetővé teszi Ukrajnában a NÉPSZAVAZÁST. Kelet-Ukrajna orosz lakosságának Oroszországhoz, Kárpátalja magyar és ruszin lakosságának Magyarországhoz csatolását. Ebben az estben az orosz-ukrán háborúnak volt és van értelme. Ha erre nem kerülne sor, akkor kérdezem: mi végre volt az egész?

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, de aktív közíró

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

A bejegyzés trackback címe:

https://polgardygeza.blog.hu/api/trackback/id/tr8317767610
süti beállítások módosítása