Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja, s e tagságok  meghatározzák (korlátozzák) a  magyar hivatalos politika cselekvő képességét. Hivatalos politikát említettem és nem véletlenül. Mert mi, hétköznapi és átlagos állampolgárok korántsem rajongunk nagy általánosságban és olyan feltétlenül az ukránokért, amint az vezetőink megnyilvánulásaiból elemi erővel tör elő. Persze teljes mértékben érthető, ha az EU és a NATO-tag hivatalos Magyarország viselkedni kénytelen és ennek megfelelően bele is simul az Amerika- és EU-rajongó fősodorba.

Nekünk, hétköznapi és átlagos állampolgároknak, - ellentétben

a magyar államot vezető politikusokéval, - természetesen vannak olyan szempontjaink, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a hivatalos magyar politikával. Mert szerintünk, ha Ukrajna, akkor kárpátaljai magyarság. Mi, mint anyaország felelősek vagyunk a kárpátaljai magyarság megmaradásáért. Ez azonban egy olyan felelősség, amelynek megfelelni - erre alkalmas eszközök hiányában-

alig hanem lehetetlen. Az ukrán állam sorozatos, soviniszta megnyilvánulásai, kisebbség ellenes jogszabályai a többféle (orosz, magyar, lengyel, román, stb.) nemzettöredékek felszámolását célozzák.

 E törekvés számunkra egyáltalán nem ismeretlen. A történelem során számos, többféle népesség által lakott állam alkotmánya tartalmazta, hogy az adott országban túlnyomóan, de nem egyedül előforduló népesség országukat egyneműnek állította és állítja be. Úgy, hogy az adott ország kisebbségeiről egyszerűen tudomást sem vesz. Ilyen ország, állam, a mai Ukrajna is, amely jó ideje az ország keleti részében (Luhanszk, Dombasz) élő, több milliós orosz kisebbség fizikai megsemmisítésén dolgozott és dolgozik. Mivel Ukrajna legnagyobb létszámú nemzeti kisebbsége az orosz, a sovén Ukrajna évek óta ezen orosz kisebbsége fizikai megsemmisítésén dolgozik. Egy másik nemzeti kisebbség a kárpátaljai magyarság, amely nemrég még százötvenezres népességet jelentett, s amelynek megsemmisítésére a sovén ukrán vezetés nem a fizikai megsemmisítés, hanem az erőszakos asszimiláció, a lassú beolvasztás módszerét választotta.  A sovén ukrán állam úgy vélte, hogy az immár a százezer főt is alig meghaladó kárpátaljai magyarság a közel negyvenmilliós Ukrajnában könnyen beolvasztható, ukránná asszimilálható. Az ukrajnai magyar kisebbség fizikai kiirtásába ezért - ellentétben az orosz kisebbséggel szemben alkalmazott módszerrel, - nem fogott. Az alapjaiban sovén ukrán állam vezetői tisztában voltak és vannak azzal, hogy a még tízmilliós lélekszámot sem elérő Magyarország katonai fellépéssel nem képes kiállni velük szemben a kárpátaljai magyarság megma- radásáért. S valóban nem álltunk ki e néptöredék megmaradásáért másképpen, csupán politikailag! Szijjártó külügyminiszter eddig is állandóan hangoztatta, hogy Magyarország minden olyan esetben él Ukrajnát sújtó vétó jogával, amikor erre lehetősége nyílik. Például mindeddig megakadályozta Ukrajna felvételét a NATO-ba! Egyúttal ha csak tehette, a magyar vezetés önzetlen segítséget nyújtott Ukrajnának például a pandémia kapcsán adományozott lélegeztető gépekkel.(Tehát egyszerre lépett fel korbáccsal és kaláccsal.)

 Mi, egyszerű, hétköznapi magyar állampolgárok egyetértettünk a kétféle magyar megnyilvánulással: egyrészt diplomáciai úton akadályozni Ukrajna nemzetközi szervezetekbe történő felvételét, másrészt humanitárius segítséget nyújtani az ukránoknak, amikor erre lehetőség kínálkozik.

Az már más kérdés, hogy sem az egyik, sem a másik magyar meg nyilvánulás abszolút semmi gyakorlati eredménnyel nem járt.

Ehhez a ponthoz érve kell megemlítenünk, hogy a sovén ukrán állam

 elszámította magát, amikor saját országa nemzeti kisebbségeit egy kalap alá vette. A nagy létszámú orosz kisebbség fizikai meg sem- misítését ugyanis éppen úgy megtorlatlanul maradó cselekedetnek vélte, mint a jóval kisebb létszámú magyar kisebbség finomabb, nem fizikai, hanem jogfosztással, asszimilációval történő felszámolását.

Kétségtelen, hogy a sovén ukrán politika itt, e ponton alaposan elszámította magát! A kárpátaljai magyar kisebbségért a magyar állam katonailag ugyanis valóban nem állhatott ki. Az alkalmazott egyéb eszközei pedig a sovén ukrán államot illető nyomásgyakorlásra teljesen alkalmatlanok voltak. Az ukrán külügyminiszter sok-sok mindent megígért Szijjártó külügyminiszternek, amikor nevezett lélegeztető gépeket, gyógyszereket, maszkokat, stb. vitt ajándékként Ukrajnába. Ám ezen ígéretek megvalósítása rendre és mindenkor elmaradt. (Elképzelhető, hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyér mit nevetgélhetett, mulathatott magában, gondolván, hogy „hozzátok csak magyarok az ajándékaitokat nekünk, ukránoknak, aztán mi ennek fejében úgyis felszámoljuk a kárpátaljai magyarságot! Mert eszünk ágában sincs elismerni e magyar kisebbség jogát ahhoz, hogy meg- őrizzék magyarságukat! Elvesszük az iskoláitokat, a színházaitokat, az újságjaitokat, azaz a nyelveteket és a kultúrátokat! Majd kreálunk mi belőletek ukrán hazafiakat!)

A sovén ukrán vezetés tehát elszámította magát! A kelet-ukrajnai orosz népesség mögött ugyanis egy nagy és erős orosz anyaország állt és áll. Amelyik éveken keresztül eltűrte ugyan az Ukrajnába szorított orosz kisebbség fizikai ki irtását, - de nem a végtelenségig, hanem csak ideig- óráig. Nagy meglepetés érte a sovén ukrán állam vezetőit, amikor az oroszoknál elszakadt a cérna és az ukránnál jóval erősebb orosz hadsereg rátört az ukránokra. Követelni kezdték az ukránok a NATO-ba való felvételüket, mert jól tudták, hogy az nem támadó, hanem védelmi szervezet. S amíg Ukrajna nem NATO-tag, addig a NATO nem is fogja megvédeni őket. Stoltenberg NATO-főtitkár ki is jelentette: Ukrajna nem NATO tagállam, s a NATO-nak esze ágában sincs belekeveredni két nem NATO-tag ország, Ukrajna és Oroszor- szág háborújába!

Az, hogy az ukránnál jóval nagyobb és erősebb orosz hadsereg a jelenleg folyó háborúban mikor fog teljes győzelmet aratni az ukrán felett, csak idő kérdése. De be fog következni! Mi, magyar patrióták, nemzeti konzervatívok pedig abban reménykedünk, hogy Oroszország katonai győzelme nem csupán Donbasz és Luhanszk orosz népének teszi lehetővé az önrendelkezést, azt, hogy népszavazással döntsék el: Ukrajnához, vagy Oroszországhoz kívánnak-e tartozni, hanem Kárpátalja magyar és ruszin népének is lesz lehetősége dönteni: Ukrajnához, vagy Magyarországhoz kívánnak tartozni?

A szerző nyugd. jogász, közgazdász szociológus, de aktív közíró

Forrás: Polgárdy Géza Blogja