A régi erdélyi magyar földbirtokosok - ha élnének még azok, akikre utalok, de már réges-régen elfogytak, eltűntek, a múló időben -hivatkozhatnának arra, hogy nem volt előttük negatív példa, amikor hagyták, hogy földjeikre, a mai Albánia területéről betelepüljenek (mai kifejezéssel „migráljanak”) a vlachok. Mert ma már közismert a magát románnak nevező nép etnogenezise: a mai Albánia területén alakultak ki, jöttek létre, mint nép.  Majd az 1200-es évek elején meg -kezdődött beözönlésük Erdélybe, mondhatnánk: migrációjuk! Tény ugyanis, hogy az oklevelek 1204-től kezdik emlegetni Erdélyben a vlachokat, előtte nem, mert nem volt belőlük egy darab sem. Az pedig, hogy a magyar honfoglalás 896-ban volt-e vagy jóval korábban, mint László Gyula „kettős honfoglalás”elméletében kifejti, ebben a vonatkozásban közömbös. Még pedig azért, mert az Erdélyre is kiterjedő magyar honfoglalás mindenképpen évszázadokkal korábban volt, mint a vlachok első okleveles erdélyi említése, azaz első megjelenésük e földön.

Jó, de akkor hogyan kerültek a románok,az oláhok ősei Erdélybe? Nem úgy, ahogy Daicovici és más román tudósok állítják, hogy a dákok leszármazottaiként, hanem Erdélybe történt beszivárgásuk útján.

A befogadó magyar földbirtokosok meg ugyanannak a tévedésnek estek áldozatául, mint napjaink elöregedő, a kihalás felé menetelő, nyugat-európai nemzeteinek liberálisai. Azt képzelték ugyanis, hogy az Erdélybe beözönlő vlachok révén pótolni tudják a hiányzó munkás- kezeket. Hogy az ő révükön földjeik majd megművelésre kerülnek, és ők remekül megélnek majd az oláhok által nekik fizetett adókból.

Igen ám, de a jövevény oláhok igen szaporák voltak, a magyarok körében pedig ritka volt a gyermekáldás. Évszázadok során ennek az lett a következménye, hogy az oláhok kiszaporodták az erdélyi magyarságot. Amikor pedig többségbe kerültek, s elmondhatták, hogy már az ükapjuk is itt, Erdélyben született, egyre több és több jogot követeltek. Majd jött Closca, Crisan és Avram Jancu, s hozzá-fogtak az erélyi magyarság módszeres kiirtásához. Abrudbánya, Zalatna, Nagyenyed, s megannyi magyar falu és város sínylette meg a barbár betelepülők,az  erdélyi oláhok (akkori migránsok) vérengzéseit.

Hatalmas hiba, sőt bűn volt az oláhok beengedése Erdélybe, amint hiba, sőt bűn napjainkban a nyugat-európai, a kihalás felé menetelő államainak a muszlimok korlátlan, ellenőrizetlen, nyakló nélküli  be-engedése. Azzal a felkiáltással, hogy kell a munkaerő, mert hiányzanak a munkáskezek! Akik ebben az álomvilágban élnek, nem hajlandók felébredni, s belátni, hogy nem munkáskezek, hanem dologtalanságra berendezkedett élősdiek, paraziták érkeztek hozzájuk. Olyanok, akik nem kívánnak sem dolgozni, sem a befogadó ország jogrendjébe, szokásaiba, stb. beilleszkedni. Aztán Samuel Paty francia történelemtanár lefejezése egy muzulmán által, csupán az első lépés volt! El lehet képzelni, hogy milyen jövő vár azon nyugat-európai országok bennszülött lakosságára, amelyek nem akartak utódokat maguknak, akiknek nincsenek gyermekeik, akik magánosan, utódok nélkül öregszenek meg.S e nyugat-európai, saját utódokról még csak hallani sem akaró népek még azt sem mondhatják el, hogy nem tudták, hogy ez lesz, nem erre számítottak! Nem mondhatják el, mert előttük volt, van az erdélyi magyar őslakosság és az oláh betelepülő „migránsok” példája.

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, de aktív közíró Forrás: Polgárdy Géza Blogja