Mindent, mindent, mindent a Magyarságért!

Polgárdy Géza Blogja

Polgárdy Géza Blogja

Dr. Polgárdy Géza: Az EB elnöke orosz gáz- és olaj embargót akar

(Kiegészítés Ráth-Végh István emberi butaságról szóló trilógiájához.)

2022. május 09. - Polgárdy Géza

 

Mint tudjuk,1870-1959 között élt kiváló művelődéstörténészünk Ráth-Végh István egyenesen könyv- trilógiát szentelt az emberi butaságnak. Az első kötet az 1938-as könyvnapra jelent meg Az emberi butaság kultúrtörténete címen, a második 1939-ben, Új butaságok az emberiség kultúrtörténetéből, míg a záró kötet 1940-ben, Vége az emberi butaságnak címmel.

Ezen utolsó kötet címével nem érthetünk egyet, hiszen Ursula von der Leyen, az EB elnöke levelet küldött a magyar miniszterelnöknek is, melyben Oroszország ellen a 27 EU-s tagállam általa tervezett olaj- és gáz embargóját jelentette be. Azaz olyan, eget-földet megrengető butaságra valló elképzelést, hogy menten Ráth-Végh István tolla után kellett kiáltanunk. Ám sorry, jeles művelődéstörténészünk már több mint hatvan éve nincs közöttünk. Ezért saját„szakállunkra” próbáljuk meg az említett trilógiát egy újabb bődületes butasággal kiegészíteni.

Ez az Ursula mindenfajta előzetes hatásvizsgálat nélkül ránk akarja kényszeríteni agyrémét, az Oroszország elleni olaj- és gázembargót, ami a legtöbb EU tagállamnak megoldhatatlan gondot jelentene. Ám a büntetni akart Oroszország vezetői meg hasukat foghatnák a röhögéstől. Oroszország ugyanis Kínának, Indiának, meg a világ sok más országának is eladhatja a kótyagos EU tagállamok által fumigált olaj- és gáz mennyiségét. Nem okozna ez az embargó Oroszországnak egyetlen nehéz pillanatot sem. Ellenben az EU több állama, - így mi magyarok is - egyenesen belerokkannánk ebbe az embargóba, ha tudomásul vennénk és beleegyeznénk. De egyik sem fog megtörténni, a miniszterelnök ugyanis posta fordultával átdolgozásra vissza is küldte ennek a butuska Ursulának felelőtlen levelét. Hozzá kell még tennünk, hogy Csehország, Szlovákia, Bulgária és Horvátország is jelezték, hogy belátható időn belül nem kívánják az őrült tervet meg- valósítami. Őrült, végtelen emberi butaságra valló ugyanis az a terv, amely a büntetni kívánt Oroszországnak fikarcnyi fájdalmat sem okozna, ellenben több EU-állam gazdasága is belerokkanna.

Tehát az EB elnökének kifogásainkkal együtt visszaküldött un. hatodik embargós csomag kapcsán várjuk az illetékesek válaszát. Mi azonban e mostani elképzelést semmiképpen sem fogadhatjuk el, hiszen teljesen megsemmisítené a rezsicsökkentést, de gyárak, üzemek leállását is eredményezné, ami munkanélküliséghez vezetne. Mindezt mi, magyarok semmiképpen sem fogadhatjuk el. A benzin literje ennek révén ugyanis 700.- forintra, a gázolaj literje pedig 800.- forintra emelkedne a jelenlegi 480.-Ft-os maximált literenkénti ár helyett.

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, de altív közíró

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

A bejegyzés trackback címe:

https://polgardygeza.blog.hu/api/trackback/id/tr9517827673
süti beállítások módosítása